Édesanyám fogta kezem,
Amikor járni tanultam;
Még most is emlékezem,
Hányszor a karjába hulltam!
Szeme kísért át az utcán
Egészen az iskoláig,
És a kis kapuban várt rám
Este a késő óráig.
Majd az élet viharában
Anyám szíve tovább kísért,
Bármilyen messze is jártam
Imája mindig utolért.
Béke
Világbéke? Mi történik a világban a gyűlölködés, az öldöklés? Az egymásra mutogatás? Ki hogy tud a másiknak jobban keresztbetenni? Hiányzik a legfontosabb dolog az emberek szivéből a SZERETET
Lelki béke
Valójában - akár tudunk róla, akár nem - mindannyian a lelki békére vágyunk. Ehhez azonban meg kell tanulnunk nyugalmat teremteni testünkben és elménkben, majd megbékélni önmagunkkal és a környezetünkben élőkkel. Dr Domján László
Ahány ország, annyi hagyomány
JAPÁN
Érdekes japán szokás az a helyi kúra, amely során nagy mennyiségű kávét és ananászlét kevernek össze, majd fürdőként használják. A japánok szerint ez a sajátos kúra jót tesz a bőrnek és a vérkeringésnek.
FRANCIAORSZÁG
A francia reggeli elengedhetetlen itala a "café au lait", azaz a tejeskávé melyhez általában friss croissant fogyasztanak. A franciák az igazi fekete kávét délelőttönként kortyolják el, vidéken sok helyütt egy kis pálinkával ízesítve.
MAROKKÓ
A marokkóiak speciális kávéja a Qahwa, amelyet a sajátos török módszer szerint készítenek el. További érdekesség, hogy az így kapott sűrű, édes és erős kávét gyakran ízesítik borssal és sóval.
OROSZORSZÁG
Az oroszok inkább a teára esküsznek, s ez az elkötelezettségük a kávézási szokásaikon is visszaköszön. Gyakran fogyasztják kávéjukat egy szelet citrommal ízesítve!
INDIA
Az ország déli területeinek lakói a kávét részesítik előnyben a teával szemben. A hagyományos lefőzést követően újrafőzik egy kis pálmacukorral és vízzel elkeverve. Végül egy kis tejet adnak hozzá. Melegen és hidegen egyaránt fogyasztják.
OLASZORSZÁG
Az olaszok hagyományosan lelkes kávéfogyasztók. A reggelihez általában tejeskávét (caffé latte) isznak, az igazi olasz espresso és cappuccino pedig a többi napszakot édesíti meg számukra.
TÖRÖKORSZÁG
Az igazi török kávé az ibrik módszerrel készül, mely szerint a kávét fogyasztás előtt háromszor le kell főzni. A helyi szokásoknak megfelelően a kávét elsőként mindig a legidősebb és legtiszteletreméltóbb személynek illik kínálni. Fontos hogy az apró kávéscsészéket soha ne töltsük tele, mert az modortalanságra vall.
FINNORSZÁG
A statisztikák szerint a finnek iszák a legtöbb kávét a világon. Egy finn lakos átlagosan öt csésze kávét fogyaszt naponta.
“Isten terve a békességet, és nem a pusztulást rejti, Ő jövőt és reményt akar adni.” [1]
Számtalan ember vágyakozik ma egy békés jövendő után, és arra vár, hogy az emberiség megszabaduljon az erőszak fenyegetésétől.
Vannak, akik megrettennek a jövőtől és a félelem megbénítja őket, azonban a világ minden táján élnek találékony és tenni akaró fiatalok.
Ők nem hagyják, hogy magával ragadja őket a lehangoltság örvénye. Tudják, hogy Isten nem tétlenségre teremtett minket. Számukra az életet nem a vak sors irányítja. Tudatában vannak, hogy az örökös kétkedés és a csüggedés bénítja meg az embert.
Ezért ezek a fiatalok nem a pusztulás, hanem a békés jövendő útján próbálnak járni. Jobban mint sejtenék, életük fénnyé lesz és olyan világosságot sugároz maguk körül, amely bevilágítja környezetüket.
Vannak, akik a béke és a bizalom hordozói a megrázkódtatások és az ellentétek közepette. Még akkor is kitartanak, ha megpróbáltatás vagy kudarc terhe nehezedik vállukra. [2]
Taizében, nyári esték csillagos égboltja alatt, a nyitott ablakon át néha fiatalok hangja hallatszódik be hozzánk. Még mindig elámulunk azon, milyen sokan vannak.
Keresnek, imádkoznak. Mi pedig arra gondolunk, hogy a béke és a bizalom utáni vágyakozásuk olyan, mint a csillagok: kis fények az éjszakában.
Olyan korban élünk, melyben sokan fölteszik a kérdést: mi is a hit? A hit Istenbe vetett egészen egyszerű bizalom, életünk során szakadatlanul megújuló és nélkülözhetetlen lendület.
Mindannyiunkban lehetnek kétségek. Nincs ebben semmi nyugtalanító. Ezért inkább Krisztusra figyeljünk, aki szívünk mélyén halkan így szól: „Kétségeid vannak? Ne félj! A Szentlélek mindig veled van!” [3]
Néhányan arra a meglepő felismerésre jutottak, hogy Isten szeretete a kétségektől átjárt szívben is kiteljesedhet. [4]
Az Evangéliumban Krisztus első szavai között ezt olvassuk: „Boldogok a lelki szegények.” [5] Igen, boldogok, akik a szív és az élet egyszerűségére törekednek.
Az egyszerű szívű ember a jelen pillanatban igyekszik élni, hogy minden napot Isten napjaként fogadhasson.
Vajon az egyszerűség lelke nem ragyog-e föl a derűs örömben és a vidámságban egyaránt?
Az egyszerű szívű ember nem gondolja magáról, hogy egyedül mindent megért a hitből. Ezt mondja: “Amit én alig, azt mások jobban megértik és továbbsegítenek az utamon.” [6]
Aki életét leegyszerűsíti, az osztozni tud a leginkább rászorulókkal, hogy csillapítsa a szenvedést ott; ahol betegség, szegénység és éhínség van… [7]
Személyes imánk szintén egyszerű. Vagy úgy gondoljuk, hogy az imádsághoz sok szóra van szükség? [8] Nem, gyakran elég néhány, akár ügyetlen szó is, hogy mindent Isten kezébe tegyünk, félelmeinket éppúgy, mint reményeinket.
Amikor a Szentlélekre hagyatkozunk, akkor rátalálunk a nyugtalanságból a bizalomba vezető útra. [9] És ekkor így szólunk:
Szentlélek, add, hogy minden pillanatban
feléd fordulhassunk.
Oly gyakran elfelejtjük, hogy bennünk laksz,
bennünk imádkozol és bennünk szeretsz.
Jelenléted szívünkben bizalom
és állandó megbocsátás.”
Igen, a Szentlélek fényt gyújt bennünk. És bár nagyon halovány, mégis felébreszti szívünkben az Isten iránti vágyakozást. Az Isten iránti egyszerű vágyakozás pedig már imádság.
Az imádság nem távolít el a világ gondjától. Épp ellenkezőleg, semmi nem jelent nagyobb felelősséget, mint az imádság. Minél egyszerűbben és alázatosabban imádkozunk, annál inkább közelebb kerülünk ahhoz, hogy szeressünk és ezt az életünkkel fejezzük ki.
Hol találjuk az Evangélium megéléséhez nélkülözhetetlen egyszerűséget? Krisztus szavai vílágítanak rá a válaszra, amikor egy napon tanítványaihoz szól: “Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket, mert ilyeneké a mennyek országa.” [10]
Ki tudná eléggé hangsúlyozni, hogy mennyi tudnak egyes gyerekek bizalmukkal továbbadni? [11]
Mi pedig így kérhetjük az Istent: ”Szerető Istenünk tégy alázatossá és ajándékozz nekünk egyszerűséget az imánkban, az emberi kapcsolatainkban és mások befogadásában…!”
Jézus Krisztus nem azért jött el a földre, hogy bárkit elítéljen, hanem hogy megnyissa a közösség útjait az emberek előtt.
Kétezer év óta, Krisztus a Szentlélek által van jelen. [12] Titokzatos jelenléte egy látható közösségben [13] válik kézzelfoghatóvá: ez a közösség nőket és férfiakat, időseket és fiatalokat gyűjt egybe, akik mind arra hivatottak, hogy közösen haladjanak és ne különüljenek el egymástól. [14]
Történelmük során azonban a keresztények sok megrázkodtatáson mentek keresztül: szakadások jöttek létre köztük, holott mindannyian ugyanarra a szerető Istenre hivatkoztak. A közösség egységének helyreállítása ma sürgős feladat, amit nem lehet az idők végezetéig folyton csak halogatni. [15] Készek vagyunk-e mindent megtenni azért, hogy a keresztények ráébredjenek ennek fontosságára? [16]
Vannak keresztények, akik bárhol legyenek is, késlekedés nélkül, egészen alázatosan és egyszerűen már élik ezt a közösséget. [17]
Saját életükön keresztül szeretnék Krisztust jelenvalóvá tenni mások számára. Tudják, hogy az Egyház nem önmagáért, hanem a világért van, azért hogy abban a béke kovásza legyen.
„Közösség” – ez az Egyház egyik legszebb neve. Ebben a közösségen benne nincs helye az egymás közti szigornak, sokkal inkább jelen vannak a tiszta kapcsolatok, a szív jósága, az együttérzés… és kitárulhatnak a szentség kapui.
Az Evangéliumban meglepő felfedezést tehetünk: Isten nem teremt félelmet vagy aggódást, Isten csak szeretetét adhatja nekünk.
Szentlelkének jelenléte által Isten jön el, hogy átváltoztassa szívünket.
Az egyszerű imában megérezzük, hogy soha nem vagyunk egyedül: a Szentlélek megőriz minket az Istennel való közösségben, nem csak egy röpke pillanatra, hanem a véget nem érő életre.
[1] Ezeket a szavakat Krisztus előtt hatszáz évvel írták, lásd Jeremiás 29,11 és 31,17.
[2] Idén tíz új ország csatlakozott az Európai Unióhoz és ebben az új Európában sok fiatalban tudatosult a tény, hogy egy olyan földrészen élnek ahol az emberek miután régóta szenvednek a megosztottság és az ellentétek miatt, most már az egységet és a béke útjait keresik. Persze, van ahol megmaradtak a feszültségek, az igazságtalanságok és helyenként tovább folytatódik az erőszak, ezáltal helyet engedve a kétkedésnek. Fontos, hogy ne álljunk meg az úton: a béke keresése már az európai építkezés kezdeteinél is jelen volt. Amennyiben az új Európa megteremtésének egyedüli célja az lenne, hogy erősebb, gazdagabb és a saját határait hatékonyabban védelmező földrész alakuljon, akkor nem érdekelne bennünket. Európa csak akkor teljesíti be hivatását, ha nyitott marad a többi földrész felé és kész szolidaritást vállalni a szegényebb nemzetekkel. Építésének az ad értelmet, ha úgy tervezzük el, mint egy lépést az egész emberiség számára a béke útján. Ezért, bár az évvégi összejövetelünket «európai találkozónak» hívjuk, mégis jobban szeretünk a «bizalom világméretű zarándoklatáról» beszélni.
[3] Lásd János 14,16-18 és 27. Isten létezése független a mi hitünktől és kétségeinktől. Amikor felmerül bennünk a kétség, akkor mégsem távolódik el tőlünk.
[4] Egy napon Dosztojevszkij a következőt írta le jegyzeteiben: «A kétség és a hitetlenség gyermeke vagyok. Rettenetes szenvedések árán őríztem meg és őrzöm továbbra is a hit iránti szomjat, amelyet ellentmondó érvek erősítenek meg lelkem mélyén… A kétség olvasztótégelyében született meg a hozsannám.» És így volt képes folytatni: «Semmi sincs, ami Krisztusnál szebb, mélyebb értelmű és tökéletesebb lenne. Nemcsak, hogy nincs, de nem is tudna létezni.» Amikor Istennek ez az embere megérezteti azt, hogy együtt él benne a hívő és a hitetlen, akkor a Krisztus iránti szenvedélyes szeretetén nem esik csorba.
[5] Máté 5,3
[6] Bár az Istenbe vetett bizalmunk mindig törékeny marad, de nem csak a saját hitünkre támaszkodhatunk, hanem mindazok hitére akik előttünk jártak és azokéra, akik körül vesznek bennünket.
[7] Az ENSZ világélelmezési programja nemrég kiadott egy térképet az éhség helyzetéről a világban. Az elmúlt években elért eredmények ellenére, még mindig 840 millió ember szenved az éhségtől, közülük pedig 180 millió, öt év alatti gyermek.
[8] Lásd Máté 6,7-8.
[9] Az Istenre való hagyatkozás útján támaszkodhatunk az újra és újra elismételt egyszerű énekekre mint például: «A lelkem csak az Úrnál csendesül el». Akár dolgozunk, akár pihenünk, az ilyen énekek tovább szólnak a szívünkben.
[10] Máté 19,14
[11] Egy kilenc éves fiú, aki egy hétig járt mellénk imádkozni ezt mondta nekem: «Édesapám elhagyott minket. Soha nem találkozom vele, de továbbra is szeretem és esténként imádkozni szoktam érte.»
[12] Lásd 1 Péter 3,18; Római levél 1,4 és 1; Timóteus 3,16.
[13] Ennek a közösségnek a neve: Egyház. Isten szívében az Egyház egy, nem lehet megosztott.
[14] Minél közelebb kerülünk az Evangéliumhoz, annál közelebb kerülünk a felebarátunkhoz. És eltávolodik tőlünk a fájdalmas megosztottság.
[15] Krisztus késedelem nélküli kiengesztelődésre hív minket. Nem felejthetjük el szent Máté evangéliumában elhangzó szavait: «Ha tehát ajándékodat az oltárhoz viszed és ott eszedbe jut, hogy felebarátodnak valami panasza van ellened, hagyd ajándékodat az oltár előtt, menj, békülj ki előbb felebarátoddal» (5,23). Tehát világos, ne halogasd a kibékülést, hanem: «békülj ki előbb».
[16] A sokat szenvedett Közel Keleten, Damaszkuszban él IV. Ignác, Antiochia görögkeleti pátriárkája. Megrázó szavakat használ: «Az ökumenikus lendület hanyatlóban van. Mi maradt a kezdetek prófétai reményeiből, amit olyan személyek testesítettek meg mint XXIII. János pápa és Athénagorasz pátriárka? Megosztottságunk felismerhetetlenné teszi Krisztust, és ellentétben áll az akaratával miszerint egyek legyünk azért, hogy a «világ higgyen». Sürgősen olyan prófétai kezdeményezésekre van szükségünk, amelyek kivezetik az ökumenizmust a tekervényes mellékágakból amelyekbe véleményem szerint kezd elsüllyedni. Olyan prófétákra és szentekre van azonnal szükségünk, akik segítenek az egyházainknak, hogy a kölcsönös megbocsájtás által megtérjenek.
[17] Amikor 1986. október 5-én II. János Pál pápa Taizében járt, akkor a közösségünknek a következőt mondta: «Amikor ti magatok a ‘közösség példázatát’ akarjátok élni, akkor ezzel egyidőben segítséget nyújtotok mindazoknak, akikkel találkoztok, hogy hűségesek maradjanak ahhoz az egyházi közösséghez amelyhez tartoznak neveltetésük és személyes döntésük alapján. Ugyanakkor elindítjátok őket az úton, amin haladva közelebb kerülhetnek az Isten terve szerinti Egyház közösségének misztériumához.»
Az arkangyal egy vezető angyal (főangyal).
Az arkangyalok hirdetik Isten nagyságát és dicsőségét, feltárják a hit titkait, Isten akaratának értelmét, a próféciákat, és megerősítik az emberekben a hitet. Közreműködnek Isten terveinek és ígéreteinek megvalósításában (például a megváltás hirdetése, az ellenséges erők ellen való harc Isten népének oldalán, Isten ítéletének végrehajtása).
Öt főangyal nevét nyilatkoztatja ki a Szentírás. Közülük is a vezető, a rabbinikus irodalom szerint „az Úr angyala”, s egyben a hetven nemzeti fejedelem egyike, Izrael angyala, Mikhael, akinek a neve azt jelenti: „Ki olyan, mint Isten?” ő a bukott fejedelemnek, a Sátánnak a legfőbb ellenfele, s ez nevében is benne van: hiszen a Sátán fő célja, hogy olyanná tegye magát, mint Isten – s erre „válaszol” Michaél neve: ki olyan, mint Isten?
Gabriél a másik nagy fejedelem, ő – úgy tűnik – nem kötődik egyetlen nemzethez sem, feladata a Messiásra, a megváltásra vonatkozó kinyilatkoztatások eljuttatása Isten embereihez. Nevének jelentése: „Isten hőse”. A harmadik angyal Rafael: vándorok és utazók védője. A gyógyítás angyala.A Szentírásban Tóbiás utazótársa volt.Nevének jelentése: Isten meggyógyít, isten meggyógyított. A negyedik Arkangyal Uriel: Uriel Arkangyal, a négy arkangyal egyike, a megnyilvánulás, a megvalósítás és a beteljesülés angyala. Az "Uriel” szó jelentése: Isten Fénye, Isteni Fény és tűz. Nevének jelentése még: Isten Tüze, lángja, mivel rávilágít a helyzet lényegére, előrejelzéseket ad életeseményeinkkel kapcsolatban, így felhívja a figyelmet különböző veszélyekre.
Ritkábban Oriphiel néven is említik.
Uriel Kr. e. 246 - Kr. u. 108 között volt arché.
Uriel arkangyal segíti az érzelmek meggyógyítását.
Kulcsszavak: béke és a nyugalom, ajándékozás, elfogadás, a szolgálat és az odaadás.
Az ötödik fejedelem eredeti neve Hélél ben Sáchár volt, amely azt jelenti: Ragyogó / Fénylő / Dicsérő, Hajnal fia. Ezt a héber nevet (Ézsaiás 14:12) fordították le a Szeptuaginta készítői Heószforosznak, azaz Hajnalcsillagnak, ennek latin fordítása pedig a Lucifer név (mindkettő Fényhordozót jelent). Ő lázadt fel és bukott el még az ember teremtése előtt, és kapott új nevet: héberül Szátán, görögül Diabolosz, azaz: Vádló, Rágalmazó, Ellenálló, Ellenség. A Jelenések könyvének egy utalása szerint az angyalok egyharmadát rántotta magával a lázadásba. Róla azt is lehet tudni, hogy oltalmazó kerub volt (Ezékiel 28:12–19). Bár ő valamennyi bukott angyal, a nemzetek angyalfejedelmei és az egész Föld fölött álló fejedelem, tevékenysége időnként mégis kötődik egyes földrajzi pontokhoz. Istennek ugyanis, amikor megkérdezte a Sátánt, hogy hol járt, rendszeresen így felelt: „Körülkerültem és át- meg átjártam a földet.” (Jób 1:7)
A Biblia tiltja az arkangyalok imádását.
Némely keresztény irányzat, amely az apokrif iratokat is figyelembe veszi, hét arkangyalt különböztet meg, de csak négynek veszi biztosra a nevét:
A másik három neve nem egyértelmű, de a következők közül kerül ki szerintük:
Az ezoterikusoknál az arkangyal neve szefirot.
Az arkangyalok égi uralma, 354 éves ciklusokban (Johannes Trithemius műve alapján):
„Ahogy a bolygók körében a Nap uralkodik a bolygókon, úgy vezeti folytonosan Mihály – arkangyalok közötti Nap-lényként – az emberiséget.” (Ita Wegman)
Antoine de Saint-Exupéry
A kis herceg
(Fordította: Rónay György)
`Léon Werth-nek`
Kérem a gyerekeket, ne haragudjanak, amiért ezt a könyvet egy
fölnõttnek ajánlom. Komoly mentségem van rá: ez a fölnõtt széles e
világon a legjobb barátom. De van egy másik mentségem is: ez a fölnõtt
mindent meg tud érteni, még a gyerekeknek szóló könyveket is. Harmadik
mentségem pedig a következõ: ez a fölnõtt Franciaországban él, s ott
éhezik és fázik. Nagy szüksége van vigasztalásra. Ha pedig ez a sok
mentség nem elegendõ, akkor annak a gyereknek ajánlom könyvemet, aki
valaha ez a fölnõtt volt. Mert elõbb minden fölnõtt gyerek volt. (De
csak kevesen emlékeznek rá.) Ajánlásomat tehát kijavítom, ilyesformán:
`Léon Werth-nek,`
amikor még kisfiú volt.
-------
1.
Hatéves koromban egy könyvben, mely az õserdõrõl szólt, és `Igaz
Történetek` volt a címe, láttam egy nagyszerû képet. Óriáskígyót
ábrázolt, amint egy vadállatot nyel el. Tessék, itt a rajz másolata.
A könyvben ez állt: "Az óriáskígyó egészben, rágás nélkül nyeli
le zsákmányát. Utána moccanni sem bír, és az emésztés hat hónapját
végigalussza."
Akkoriban sokat tûnõdtem a dzsungelek kalandjain, és egy színes
ceruzával nekem is sikerült megrajzolnom elsõ rajzomat. Az 1. számút.
Ilyesformán:
Remekmûvemet megmutattam a fölnõtteknek, és megkérdeztem õket, nem
félnek-e tõle.
- Miért kellene félni egy kalaptól? - válaszolták.
Az én rajzom azonban nem kalapot ábrázolt. Óriáskígyót ábrázolt, amint
épp egy elefántot emészt. Erre lerajzoltam az óriáskígyót belülrõl is,
hogy a fölnõttek megérthessék, mirõl van szó. Mert nekik mindig mindent
meg kell magyarázni. Ez a 2. számú rajz ilyesforma volt:
Most aztán a fölnõttek azt ajánlották, ne rajzoljak többé óriáskígyót
se nyitva, se csukva, hanem inkább foglalkozzam földrajzzal,
történelemmel, számtannal és nyelvtannal. Így mondtam le hatéves
koromban nagyszerû festõi pályafutásomról. Kedvemet szegte 1. és
2. számú rajzom kudarca. A nagyok semmit sem értenek meg maguktól,
a gyerekek pedig belefáradnak, hogy örökös-örökké magyarázgassanak
nekik.
Más mesterséget kellett választanom tehát: megtanultam repülõgépet
vezetni.
Nagyjából az egész világot berepültem. És való igaz, hogy közben nagy
hasznát vettem a földrajznak. Elsõ pillantásra meg tudtam különböztetni
Kínát Arizonától. Ez pedig fölöttébb hasznos dolog, ha éjszaka eltéved
az ember.
Így aztán életem folyamán nagyon sokszor kerültem kapcsolatba komoly
emberekkel. Jócskán akadt dolgom a fölnõttekkel. Közvetlen közelbõl
láthattam õket. És nem mondhatnám, hogy ettõl jobb lett róluk a
véleményem.
Ha olyannal találkoztam, aki kicsit értelmesebbnek látszott,
kipróbáltam rajta 1. számú rajzomat, mert azt mindig magamnál
tartottam. Meg akartam tudni, valóban megérti-e a dolgokat. De
a válasz mindig így hangzott: "Ez egy kalap."
Erre aztán nem beszéltem neki se óriáskígyókról, se õserdõkrõl, se
csillagokról. Alkalmazkodtam hozzá. Bridzsrõl beszéltem neki, meg
golfról meg politikáról és nyakkendõkrõl. Az illetõ fölnõtt pedig
nagyon örült neki, hogy ilyen okos emberrel került ismeretségbe.
2.
Így éltem magányosan, anélkül, hogy igazában bárkivel is szót érthettem
volna, míg egyszer, hat esztendõvel ezelõtt, kényszerleszállást nem
kellett végeznem a Szaharában. Valami eltörött a motoromban. És mivel
se gépészem nem volt, se utasom, magamnak kellett nekilátnom, hogy
zöld ágra vergõdjem valahogyan, és kijavítsam a súlyos hibát. Élet
és halál kérdése volt ez számomra. Alig egy hétre való ivóvizem volt.
Ott dõltem álomra az elsõ este a homokon, ezermérföldnyire minden
lakott helytõl. Elhagyatottabb voltam, mint tutaján a hajótörött
az óceán közepén. Elképzelhetõ hát, mennyire meglepõdtem, amikor
hajnalban egy fura kis hang ébresztett föl. Azt mondta:
- Légy szíves, rajzolj nekem egy bárányt!
- Micsoda?
- Rajzolj nekem egy bárányt...
Fölugrottam, mintha villám csapott volna le mellettem. Megdörgöltem
a szememet, aztán jól kimeresztettem. És egy apró emberkét láttam,
egy teljességgel rendkívüli kis emberkét, amint komoly figyelemmel
szemlél. Itt a legjobb kép, amit késõbb csinálnom sikerült róla.
Csakhogy az én rajzom kétségkívül sokkal kevésbé elragadó, mint
amilyen a mintája volt. Igaz, nem az én hibámból. Mert ami festõi
pályafutásomat illeti, attól már hatesztendõs koromban elvették a
kedvemet a fölnõttek, így aztán nem is tanultam meg rajzolni, kivéve
a csukott meg a nyitott óriáskígyókat.
Ámulattól kerek szemmel néztem hát a különös tüneményt. Ne feledjük
el: ezer mérföldre voltam minden lakott vidéktõl. Emberkémen pedig
semmi jele nem volt annak, mintha eltévedt volna, vagy halálosan
fáradt, halálosan éhes, halálosan szomjas lenne, esetleg halálosan
félne. Egyáltalán nem úgy festett, mint egy szerencsétlen gyerek, aki
eltévedt a sivatagban, ezermérföldnyire minden lakott helytõl. Mikor
végre szavamra leltem, azt kérdeztem tõle:
- De hát... hogy kerülsz te ide?
Erre szelíden, és mintha valami nagyon komoly dolgot kérne,
megismételte:
- Légy szíves, rajzolj nekem egy bárányt...
Ha valami nagyon lenyûgözõen rejtélyes, az ember nem meri megtenni,
hogy ne engedelmeskedjék. Akármilyen képtelenségnek találtam,
hogy ezer mérföldre minden lakott helytõl és ráadásul halálos
veszedelemben: elõvettem a zsebembõl egy darab papirost meg a
töltõtollamat. Hanem akkor eszembe jutott, hogy én fõként földrajzot,
történelmet, számtant és nyelvtant tanultam, és egy kicsit kedvetlenül
közöltem az emberkémmel, hogy nem tudok rajzolni.
- Annyi baj legyen - felelte. - Rajzolj nekem egy bárányt.
Minthogy bárányt soha életemben nem rajzoltam, papírra vetettem neki a
két rajz közül, amire egyáltalán képes voltam, az egyiket: a csukott
óriáskígyót. De hogy elképedtem, mikor az emberke azt mondta rá:
- Nem! Nem! Nem elefántot akarok óriáskígyóban! Az óriáskígyó nagyon
veszedelmes, az elefánt meg olyan behemót nagy. Nálam odahaza minden
apró. Nekem bárányka kell. Rajzolj nekem egy bárányt.
Hát erre rajzoltam egyet.
Figyelmesen szemügyre vette, aztán:
- Nem! - mondta. - Ez már nagyon beteg. Csinálj egy másikat nekem.
Rajzoltam egy másikat.
Kis barátom kedvesen, de elnézõen mosolygott.
- Jó, jó... Csakhogy ez nem bárány, hanem kos. Ennek szarva van.
Megint újat rajzoltam.
Ez se volt jó neki, akárcsak az elõzõk.
- Nagyon öreg. Nekem olyan bárány kell, amelyik sokáig él.
Erre már kifogytam a türelembõl. Mielõbb neki akartam kezdeni a
motorom szétszerelésének; ráfirkáltam hát a papírra a mellékelt
rajzot.
- Tessék - mondtam. - Ez itt a ládája. Benne van a bárány, amit
akarsz.
Nagy meglepetésemre egyszeriben fölragyogott az arca.
- Ez az! Éppen így akartam! Mit gondolsz, sok fû kell ennek a
báránynak?
- Miért?
- Hát mert nálam odahaza minden olyan kicsi...
- Biztosan elég lesz neki. Egészen kicsi bárány.
A rajz fölé hajolt.
- Nem is olyan kicsi... Nézd csak! Elaludt...
Így ismerkedtem meg a kis herceggel.
3.
Hosszú idõbe tellett, míg megértettem, honnét jött. A kis herceg
ugyanis engem elhalmozott kérdésekkel, az enyéimet azonban mintha
meg se hallotta volna. Lassanként, véletlenül elejtett szavakból
tudtam meg, amit megtudtam. Így mikor elõször látta meg a repülõmet
(nem rajzolom le: repülõgépet rajzolni az én számomra túl fogas
föladat volna), azt kérdezte:
- Hát ez meg mi a szösz?
- Ez nem szösz. Ez repül. Repülõgép. Az én repülõgépem.
Szinte hetvenkedtem neki azzal, hogy repülök.
- Hogyan?! - kiáltott föl. - Az égbõl pottyanttál le?
- Igen - feleltem szerényen.
- Hát ez furcsa...
És fölkacagott, gyöngyözõ kacagással; ez határozottan bosszantott.
Megkívánom, hogy komolyan vegyék a szerencsétlenségeimet.
- Szóval te is az égbõl jöttél? - tette hozzá. - Melyik bolygóról való
vagy?
Mintha hirtelen fény világította volna meg rejtélyes jelenlétét.
- Eszerint egy másik bolygóról való vagy? - szegeztem neki a kérdést.
Nem felelt. Csak a fejét csóválta lassan, és a repülõmet nézte.
- Igaz, ezen nem jöhetsz valami messzirõl...
És hosszas töprengésbe merült. Aztán elõvette zsebébõl a bárányomat,
és kincse szemlélésébe mélyedt.
Képzelhetni, hogy izgatott ez az elharapott vallomás a "másik
bolygóról". Próbáltam hát többet is megtudni.
- Honnét jöttél, emberkém? Hol van az az "odahaza"? Hová akarod
magaddal vinni a bárányomat?
Tûnõdve hallgatott, aztán azt mondta:
- Az a jó ebben a ládában, amit adtál, hogy éjszakára háznak is
megfelel neki.
- Persze, persze. Ha jó leszel, kötelet is adok, amivel megkötheted.
Meg egy karót.
Ajánlatom szemlátomást meghökkentette a kis herceget.
- Megkötni? Milyen ostoba ötlet!
- De ha nem kötöd meg, elkószál, elvész...
Kis barátom erre megint fölkacagott.
- Elkószál? Hová?
- Mit tudom én. Az orra után...
A kis herceg elkomolyodott.
- Annyi baj legyen. Hiszen nálam odahaza olyan kicsi minden... - És
mintha egy kis szomorúság bujkált volna a hangjában, ahogy hozzátette:
- Nem valami sokáig mehet az orra után az ember...
4.
Így tudtam meg egy másik fontos dolgot: hogy a bolygó, ahonnét jött,
alig nagyobb egy háznál.
Ezen nem is kellett különösebben csodálkoznom. Hiszen tudtam, hogy a
nagy bolygókon kívül, amilyen a Föld, a Jupiter, a Mars, a Vénusz, s
aminek mind megvan a maga neve, van még száz és száz más bolygó is,
és köztük egyik-másik olyan parányi, hogy távcsövön is csak alig-alig
lehet kivenni. Ha egy csillagász fölfedezi valamelyiket, név helyett
egyszerûen számot ad neki. Például elkereszteli "a 3251. kisbolygó"-nak.
Minden okom megvan rá, hogy azt higgyem: a bolygó, ahonnét a kis
herceg jött, a B-612-es kisbolygó. Távcsövön ezt a csillagocskát csak
egyetlenegyszer észlelték: 1909-ben egy török csillagász.
Fölfedezésérõl akkor nagy elõadást tartott a Nemzetközi Csillagászati
Kongresszuson. Öltözéke miatt azonban nem hitt neki senki. Mert
ilyenek a fölnõttek.
A B-612-es kisbolygó hírnevének nagy szerencséjére azonban egy török
diktátor utóbb halálbüntetés terhe mellett megparancsolta népének,
hogy öltözködjék európai módra. A csillagász 1920-ban megismételte
elõadását, ezúttal fölöttébb elegáns öltönyben. És ezúttal egyet is
értett vele mindenki.
Csak a fölnõttek miatt mesélem el ezeket a részleteket a B-612-es
kisbolygóról, és a számát is csak miattuk árultam el; a fölnõttek
ugyanis szeretik a számokat. Ha egy új barátunkról beszélünk nekik,
sosem a lényeges dolgok felõl kérdezõsködnek. Sosem azt kérdezik:
"Milyen a hangja?" "Mik a kedves játékai?" "Szokott-e lepkét
gyûjteni?" Ehelyett azt tudakolják: "Hány éves?" "Hány testvére van?"
"Hány kiló?" "Mennyi jövedelme van a papájának?" És csak ezek után
vélik úgy, hogy ismerik. Ha azt mondjuk a fölnõtteknek: "Láttam egy
szép házat, rózsaszínû téglából épült, ablakában muskátli, tetején
galambok..." - sehogy sem fogják tudni elképzelni ezt a házat. Azt
kell mondani nekik: "Láttam egy százezer frankot érõ házat." Erre
aztán fölkiáltanak: "Ó, milyen szép!"
Ugyanígy, ha azt mondanánk nekik: "Íme a bizonyság arról, hogy a kis
herceg létezett: elragadó teremtés volt, és nevetett, és egy bárányt
akart; s ha valaki bárányt akar, akkor ez nyilvánvaló bizonyság rá,
hogy létezik" - ha ezt mondanánk nekik, vállat vonnának, és gyereknek
tartanák az embert. Ha ellenben azt mondjuk nekik: "A bolygó, ahonnét
jött, a B-612-es kisbolygó" - ez meggyõzi õket, és békén hagynak a
kérdéseikkel. Egyszerûen ilyenek; még csak haragudni sem kell rájuk
miatta. A gyerekeknek nagyon elnézõknek kell lenniük a fölnõttek
iránt.
De mi, akik megértjük az életet, mi bizony fütyülünk a számokra! Ezt
a történetet is a legszívesebben úgy kezdtem volna, mint egy
tündérmesét. Ilyesformán:
"Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis herceg. Ez a kis herceg
egy parányi bolygócskán lakott, olyan parányin, hogy a bolygója alig
volt nagyobb nála; ezen a bolygón élt, és nagyon szerette volna, ha
van egy jó barátja..." Azoknak, akik értik az életet, ez így sokkal
igazabbul hangzott volna.
Mert semmiképp sem szeretném, ha félvállról vennék a könyvemet. Hiszen
úgy elfog a bánat, mikor ezeket az emlékeimet elmesélem. Hat esztendeje
már, hogy a barátom búcsút vett tõlem a bárányával. Azért próbálom meg
leírni itt, nehogy elfelejtsem. Szomorú dolog elfelejteni a barátunkat.
Nem mindenkinek van barátja. S ki tudja, még utóbb belõlem is lehet
olyan fölnõttforma ember, akit nem érdekelnek, csak a számok. Többek
között ezért vásároltam egy doboz festéket meg egy doboz színes
ceruzát. Persze nem könnyû dolog ilyen vén fejjel újra nekifogni
a rajzolásnak, mikor egyebet sem próbáltam soha, mint hatesztendõs
koromban egy nyitott meg egy csukott óriáskígyót! De igyekezni fogok,
hogy a képeim hasonlítsanak, amennyire csak lehet. Hogy sikerül-e,
abban már egyáltalán nem vagyok biztos. Az egyik rajz megjárja, a
másik egyáltalán nem. Elvétem olykor egy kicsit a termet arányait
is. Emitt a kis herceg túl nagy. Amott túl kicsi. A ruhája színét sem
tudom egészen biztosan. Így aztán csak tapogatódzom, hol így, hol úgy;
lesz, ahogyan lesz. Végül bizonyos fontosabb részleteket illetõleg is
tévedni fogok. Ezt azonban meg kell bocsátanotok nekem. Barátom sosem
magyarázkodott; talán azt hitte, én is olyan vagyok, amilyen õ. Nekem
azonban, sajnos, nem volt semmiféle tehetségem hozzá, hogy meglássam
ládájuk fáján keresztül a bárányokat. Ki tudja, nem vagyok-e egy
kicsit magam is olyan, mint a fölnõttek? Alighanem megöregedtem.
5.
Naponta megtudtam valamit a bolygójáról, az útrakelésérõl, az
utazásáról. Szép lassacskán, egy-egy elejtett megjegyzés jóvoltából.
Így szereztem tudomást harmadnap a majomkenyérfák drámájáról.
Ezt is a báránynak köszönhettem, mert a kis herceg, mintha valami
súlyos kétsége támadt volna, hirtelen azt kérdezte tõlem:
- Igaz, hogy a bárányok cserjéket esznek?
- Igaz.
- Ó, akkor jól van.
Sehogyan sem értettem, miért olyan fontos, hogy a bárányok cserjéket
egyenek. A kis herceg azonban hozzátette:
- Szóval a majomkenyérfákat is megeszik?
Erre megjegyeztem neki, hogy a majomkenyérfák nem cserjék, hanem
hatalmas, templomtorony nagyságú fák, és magával vihetne akár egy
csordára való elefántot is: egyetlenegy majomkenyérfával sem bírnának
el.
Az elefántcsorda ötlete megnevettette a kis herceget.
- Egymás tetejébe kellene rakni õket...
Hanem aztán komolyan azt mondta:
- Mielõtt megnõnek, a majomkenyérfák is úgy kezdik, hogy kicsinyek.
- Pontosan így van! De miért akarod, hogy a bárányok megegyék a
majomkenyérfákat?
Azt felelte: "Miért ne?" - mintha valami nyilvánvaló dologról volna
szó. Alaposan össze kellett szednem az eszemet, hogy magamtól jussak
a probléma nyitjára.
Nos, mint minden bolygón, a kis hercegén is voltak jó növények
meg rossz növények; tehát voltak jó növényektõl származó jó magvak
meg rossz növényektõl származó rossz magvak is. A magvak azonban
láthatatlanok. A föld titkos mélyén alusznak, míg csak az egyiknek
eszébe nem jut, hogy fölébredjen... Akkor nyújtózik egyet, és elõször
csak egy elbûvölõ, ártatlan kis hajtással kezd félénken a nap felé
kapaszkodni. Ha rózsa vagy retek hajtása, hagyhatjuk, hadd nõjön
kedvére. De ha rossz növényrõl van szó, mihelyt fölismertük, azonnal
ki kell tépni. A kis herceg bolygóján pedig félelmetes magvak
voltak: majomkenyérfa-magvak. A bolygó egész földjét megfertõzték.
A majomkenyérfával meg úgy van, hogy ha az ember késõn kap észbe,
soha többé nem bír megszabadulni tõle. Egyszerûen elborítja a
bolygót. Átlyuggatja a gyökereivel. Ha aztán a bolygó túl kicsi, a
majomkenyérfák meg túl sokan vannak, elõbb-utóbb szétrobbantják.
- Fegyelem kérdése - mondta egyszer késõbb a kis herceg. - Miután
reggel gondosan rendbe szedte magát az ember, gondosan rendbe kell
szednie a bolygóját is. Neki kell látnia, s annak rendje és módja
szerint ki kell gyomlálnia a majomkenyérfákat, mihelyt meg tudja
különböztetni õket a rózsáktól; mert amíg egészen zsengék, nagyon
hasonlítanak egymáshoz. Igen unalmas munka, de igen könnyû.
És egy szép napon azt ajánlotta, próbáljam mindezt lerajzolni, hogy
a hazámbeli gyerekek jól megértsék a dolgot.
- Hasznukra lehet - mondta -, ha egyszer utazni fognak. Néha semmi baj
sem származik belõle, ha valamilyen munkát késõbbre halasztunk. De
mindig végzetes következményekkel jár, ha a majomkenyérfákról van szó.
Tudok egy bolygót: lusta gazdája volt, figyelmen kívül hagyott három
cserjét...
Itt van, ezt a bolygót rajzoltam a kis herceg útmutatásai szerint.
Sosem szerettem az erkölcsi intelmek modorában írni; a majomkenyérfák
veszedelmét azonban olyan kevéssé ismerik, és azt, aki netán egy
kisbolygóra tévedne, akkora kockázat fenyegeti, hogy ezúttal
kivételesen legyõzöm a viszolygásomat, és azt mondom: "Gyerekek!
Ügyeljetek a majomkenyérfákra!" Azért dolgoztam annyit ezen a rajzon,
hogy figyelmeztessem barátaimat egy veszélyre, melyet nem ismernek,
noha régtõl fogva ott leselkedik a sarkukban, akárcsak az enyémben. A
tanulság, melyet nyújtok, megérte a fáradságot. Lehet, hogy fölteszitek
majd a kérdést: "Miért nincs több ilyen nagyszabású rajz a könyvben,
amilyen a majomkenyérfáké?" Erre egyszerû a válasz: "Próbálni próbáltam,
de nem sikerült. Amikor a majomkenyérfákat rajzoltam, lelkesített az
az érzés, hogy sürgõsen kell cselekednem ."
6.
Így aztán, hercegecském, apránként megértettem szomorú kis életedet.
Sokáig nem volt egyéb szórakozásod, mint a naplementék szelíd
szépsége. Ezt az újabb részletet negyednap reggel tudtam meg, amikor
azt mondtad:
- Nagyon szeretem a naplementéket. Gyerünk, nézzünk meg egy
naplementét...
- De ahhoz várni kell...
- Várni? Mit?
- Hát hogy lemenjen a nap.
Elõször meglepetés látszott az arcodon, aztán nevettél egyet magadon.
- Folyton azt hiszem, hogy otthon vagyok! - mondtad.
Nos: mikor az Egyesült Államokban dél van, Franciaországban
köztudomásúlag éppen lemegy a nap. Az embernek elég lenne egyetlen
szempillantás alatt Franciaországban teremnie, hogy napnyugtát
lásson. Ehhez azonban Franciaország, sajnos, túlságosan messze van.
Neked viszont, a parányi bolygódon, egyéb sem kellett, mint pár
lépéssel odébb húznod a székedet. S annyiszor láttad a naplementét,
ahányszor csak akartad...
- Volt egy nap, amikor negyvenháromszor láttam lemenni a napot!
Kisvártatva hozzátetted:
- Tudod, az ember, ha olyan nagyon-nagyon szomorú, szereti a
naplementéket...
- Hát annyira szomorú voltál azon a negyvenháromszoros napon?
Erre azonban a kis herceg nem felelt.
7.
Az ötödik napon, változatlanul a bárány jóvoltából, föltárult elõttem
a kis herceg életének ez a titka is. Hirtelen, minden bevezetés
nélkül, mintha elõzõleg sokáig töprengett volna a dolgon, halkan azt
kérdezte tõlem:
- Ha a bárány cserjéket eszik, megeszi a virágokat is?
- A bárány mindent megeszik, ami az útjába akad.
- Az olyan virágot is, amelyiknek tüskéje van?
- Igen. Az olyan virágot is, amelyiknek tüskéje van.
- Hát akkor mire valók a tüskék?
Mit tudtam én! Minden figyelmemmel azon igyekeztem, hogy a motorom
egyik beszorult csavarját kilazítsam. Tele voltam aggodalommal: gépem
hibája egyre súlyosabbnak látszott, ivóvizem meg folyton fogyott,
úgyhogy a legrosszabbtól kellett tartanom.
- Mire valók a tüskék?
Ha egyszer egy kérdést föltett, a kis herceg soha nem tágított tõle
többé.
Én meg, mert nagyon bosszantott az a csavar, csak úgy vaktában
válaszoltam:
- A tövisek nem valók semmire. A tövis puszta gonoszság a virág
részérõl.
- Ó! - De némi hallgatás után, már-már ingerülten vetette oda: - Nem
hiszem! A virágok gyöngék. Gyanútlanok. Úgy védekeznek ahogy tudnak.
Félelmetesnek képzelik magukat a tüskéikkel.
Nem feleltem. Éppen azt gondoltam magamban: "Ha ez a csavar semmiképp
sem mozdul, ráverek a kalapáccsal, úgy ugratom ki a helyébõl." De a
kis herceg újra megzavarta töprengésemet.
- És te, mondd, te is azt hiszed...
- Nem! Nem! Nem hiszek semmit. Csak úgy mondtam. Én komoly dolgokkal
foglalkozom.
Elképedve nézett rám.
- Komoly dolgokkal?
Látta, ahogy kezemben a kalapáccsal, olajtól fekete ujjakkal görnyedek
valami fölé, amit szerfölött rondának talált.
- Úgy beszélsz, mint a fölnõttek.
Erre elszégyelltem magam. Õ azonban könyörtelenül hozzátette:
- Mindent összezavarsz... Mindent összekeversz...
Szemlátomást nagyon haragudott. Megrázta aranyhaját a szélben.
- Tudok egy bolygót, egy vörös képû uraság lakik rajta. Az soha
egyetlen virágot meg nem szagolt életében. Soha egyetlen csillagot
meg nem nézett. Soha senkit nem szeretett. Soha nem csinált egyebet,
mint folyton csak számolt. És egész álló nap azt hajtogatta, amit te
mondtál az imént: "Én komoly ember vagyok! Én komoly ember vagyok!",
és csak úgy dagadt a kevélységtõl. Hát ember ez? Dehogy ember! Gomba!
- Micsoda!
- Gomba!
A kis herceg most egészen sápadt volt az indulattól.
- Millió és millió éve, hogy a virágok tüskéket gyártanak. Millió
és millió éve, hogy a bárányok mégis megeszik a virágokat. Hát akkor
miért ne volna komoly dolog, ha meg akarjuk érteni, mi végre a sok
fáradozás, amivel olyan tüskéket csinálnak maguknak, amelyek soha
semmire sem jók? A bárányok és a virágok háborúja talán nem fontos?
Nem komolyabb és nem fontosabb, mint annak a kövér, vörös úrnak a
számadásai? És ha én tudok egy virágot, egy egyetlen virágot az egész
világon, olyat, amilyen sehol másutt nem létezik, egyedül csak az én
bolygómon, aztán egy bárányka egy csapásra megsemmisítheti, csak úgy,
anélkül, hogy akár csak sejtené is, hogy mit mûvel: ez talán nem
fontos?
Elpirult, folytatta:
- Ha valaki szeret egy virágot, amely csak egyetlen példányban
létezik a csillagmilliókon: ez épp elég neki, hogy boldog legyen,
ha a csillagokra pillant. "Ott van valahol az én virágom" - gondolja
magában. De ha a bárány megeszi a virágot: ez az õ számára olyan,
mintha hirtelen valamennyi csillag kialudnék. És ez talán nem fontos?
Többet nem bírt mondani. Váratlanul kitört belõle a zokogás.
Közben már leszállt az éjszaka. Letettem a szerszámaimat.
Bántam is én a kalapácsomat, a csavart, a szomjúságot és a halált!
Egy csillagon, egy bolygón, az enyémen, a Földön volt egy kis herceg,
akit meg kellett vigasztalni! A karomba vettem, ringatni kezdtem.
- Ne félj - mondtam neki -, semmi veszedelem nem fenyegeti a virágot,
amit szeretsz... Szájkosarat rajzolok a bárányodnak... A virágodnak
meg rajzolok majd vértet... És... - Már nem is tudtam, mint mondjak
neki. Nagyon ügyetlennek éreztem magam. Nem tudtam, hogyan férkõzzem
hozzá, hogyan találjak közösséget vele... Olyan titokzatos világ a
könnyek országa.
8.
Rövidesen jobban is megismerhettem ezt a virágot. A kis herceg
bolygóján mindig voltak virágok, nagyon egyszerû virágok, egy sor
szirommal, helyet is alig foglaltak, és nem zavartak senkit. Reggel
megjelentek a fûben, estére elhervadtak. De ez egy szép napon egyszerre
csak kicsírázott, magva a jó ég tudja, honnét került oda, és a kis
herceg aprólékos gonddal figyelte a zsenge hajtást, amelyik semmilyen más
hajtáshoz sem hasonlított. Ki tudja, nem holmi majomkenyérfa-féleség-e?
A vesszõcske növekedése azonban abbamaradt, és a kis növény hozzákezdett
a virágkészítéshez. A kis herceg szemmel kísérte, hogyan jelenik meg
rajta egy óriási bimbó, és sejtette, hogy csodálatos tünemény fog
kibontakozni belõle; a virág azonban végevárhatatlanul, egyre csak
szépítgette magát odabent a zöld szobájában. Nagy gonddal válogatta
meg a színeit. Lassan öltözködött, egyenként igazította magára a
szirmait. Nyilván nem akart olyan gyûrötten napvilágra lépni, mint a
pipacsok. Nem akart megmutatkozni, csak szépsége teljes sugárzásában.
Úgy bizony! Nagyon kacér virág volt! Így aztán hosszú napokon át
tartott a titokzatos öltözködése. Aztán egy hajnalban, éppen
napkeltekor, végre megjelent.
Ásított egyet, és azt mondta, õ, aki olyan aggályos pontossággal
dolgozott:
- Ó, még szinte föl sem ébredtem... Elnézést kérek... Még meg se
fésülködtem...
A kis herceg nem bírta magába fojtani a csodálkozását:
- Milyen szép vagy!
- Ugye? - felelte kedvesen a virág. - És épp egyszerre születtem a
nappal...
A kis herceg ebbõl könnyen kitalálta, hogy a virág nem valami szerény;
viszont olyan megható volt!
- Azt hiszem, épp most van a reggeli ideje - tette hozzá a virág
kisvártatva. - Volnál szíves gondoskodni rólam?
A kis herceg pedig, mélységes zavarban, sietve kerített egy
öntözõkannát, és kiszolgálta a virágot.
Az meg már mindjárt az elején zaklatni kezdte az ijedõs hiúságával.
Egy napon például, mikor a négy tövisérõl beszélt, azt mondta a kis
hercegnek:
- Most aztán jöhetnek a tigrisek a karmaikkal!
- Az én bolygómon nincsenek tigrisek - jegyezte meg erre a kis herceg.
- A tigrisek különben sem esznek füvet.
- Én nem vagyok fû - felelte szelíden a virág.
- Bocsáss meg...
- Különben sem félek a tigrisektõl. A huzattól viszont irtózom. Nincs
véletlenül valamilyen szélfogód?
"Irtózni a huzattól - gondolta a kis herceg - elég kockázatos kilátás
egy növénynek. - Furcsa egy virág ez..."
- Esténként tégy majd bura alá. Nagyon hideg van itt nálad. Rosszul
vagy berendezkedve. Ahonnét én jöttem...
De nem folytatta. Hiszen mag formájában jött: más világokról nem
tudhatott semmit. Szégyenében, hogy ilyen együgyû füllentésen kapatta
rajta magát, kettõt-hármat köhintett, így akart fölébe kerekedni a kis
hercegnek.
- A szélfogó?
- Épp azért indultam, de elkezdtél beszélni hozzám...
Erre a virág még jobban köhécselt, hadd furdalja csak a lelkiismeret a
kis herceget.
Annak pedig, hiába volt tele jóakaró szeretettel, elõbb-utóbb
mégiscsak megrendült a bizalma a virágban. Minden lényegtelen
megjegyzést a szívére vett, és kezdte nagyon-nagyon boldogtalannak
érezni magát.
- Nem lett volna szabad meghallgatnom - vallotta meg egy napon. - A
virágok szavát sosem szabad meghallgatni. Nézni kell õket, beszívni az
illatukat. Az enyém egész bolygómat elárasztotta az illatával, mégse
tudtam örülni neki. Annyira bosszantott az a tigriskarom-história,
holott inkább meg kellett volna hatódnom rajta...
Aztán:
- Bizony, nagyon értelmetlen voltam én akkor! A tetteibõl kellett
volna megítélnem, nem a szavaiból. Beburkolt az illatával, elborított
a ragyogásával. Sosem lett volna szabad megszöknöm! Szegényes kis
csalafintaságai mögött meg kellett volna éreznem gyöngéd szeretetét.
Minden virág csupa ellentmondás. De én még sokkal fiatalabb voltam,
semhogy szeretni tudtam volna!
9.
Szökéséhez, azt hiszem, a vadmadarak húzását használta föl. Indulása
reggelén szépen rendbe tette a bolygóját. Gondosan kipucolta a mûködõ
vulkánjait. Két ilyen mûködõ vulkánja volt szerencsére: kényelmesen
megfõzhette rajtuk a reggelijét. Volt egy kialudt vulkánja is. De
mert úgy gondolta: "Sosem lehet tudni!", kipucolta ezt a kialudt
vulkánt is. A vulkánok, ha jól kipucolják õket, szabályosan, enyhe
lánggal égnek, kitörések nélkül. A vulkánkitörések olyanok, mint a mi
kéménytüzeink. Mi itt a Földön nyilván túl kicsinyek vagyunk hozzá,
hogy rendesen kipucoljuk a vulkánjainkat. Ezért okoznak annyi bajt.
A kis herceg némi kis szomorúsággal kigyomlálta az utolsó
majomkenyérfa-hajtásokat is. Szentül hitte, hogy soha nem fog
visszatérni többé. De aznap reggel nagyon-nagyon jólestek neki
ezek a megszokott munkák. S amikor utoljára öntözte meg a virágot,
és be akarta borítani a burájával, egyszeriben sírhatnékja támadt.
- Isten veled - mondta a virágnak.
A virág azonban nem felelt.
- Isten veled - ismételte.
A virág köhintett. Ezúttal azonban nem azért, mintha megfázott volna.
- Ostoba voltam - mondta végül a kis hercegnek. - Kérlek, ne
haragudjál rám. Próbálj meg boldog lenni.
A kis herceget meglepte, hogy nem kap semmiféle szemrehányást.
Tanácstalanul állt, kezében a burával. Sehogy sem értette a virágnak
ezt a kedves szelídségét.
- Hát igen, szeretlek - mondta a virág. - Te persze még csak nem
is sejtetted, de ebben én vagyok a hibás. Különben nem is fontos.
Te azonban éppen olyan ostoba voltál, mint én. Próbálj meg boldog
lenni... Hagyd békén azt a burát. Nem kell.
- De a szél...
- Egyáltalán nem vagyok olyan náthás... Virág vagyok: jót fog tenni
az éjszaka hûs levegõje.
- De az állatok...
- Két-három hernyót el kell tûrnöm, ha meg akarom ismerni a pillangókat.
Állítólag olyan szépek. Meg aztán ki más látogatna meg? Mert ami téged
illet, te messze leszel. A vadállatoktól pedig egy csöppet sem félek.
Nekem is vannak karmaim.
És ártatlanul megmutatta a négy tövisét.
- Ne ácsorogj itt ilyen ügyefogyottan - tette hozzá. - Idegesítõ...
Elhatároztad, hogy elmégy. Hát menj.
Nem akarta, hogy a kis herceg sírni lássa. Kevély virág volt.
10.
Ez a 325-ös, 326-os, 327-es, 328-as, 329-es és 330-as kisbolygók
vidéke volt; a kis herceg tehát azzal kezdte, hogy sorra látogatta
õket, foglalkozást keresni meg mûvelõdni is.
Az elsõn egy király lakott. A király, bíborban és hermelinben, egy
nagyon egyszerû, de méltóságteljes trónuson ült.
- Hohó! Itt egy alattvaló! - kiáltott föl, amikor megpillantotta a kis
herceget.
"Hogyan ismerhet meg - gondolta magában a kis herceg -, ha még soha
életében nem látott?"
Nem tudta, hogy a királyok szemében a világ fölöttébb egyszerû: minden
ember alattvaló.
- Gyere közelebb, hogy jobban szemügyre vehesselek - mondta a király,
és nagyon büszke volt rá, hogy végre valaki fölött királykodhatik.
A kis herceg körülnézett, hová ülhetne le, de a bolygót mindenestül
beborította a pompás hermelin palást. Állva maradt hát, és mert fáradt
volt, ásított egyet.
- Az etikett megtiltja, hogy a király jelenlétében ásítsanak - mondta
az uralkodó. - Megtiltom.
- Nem bírom megállni ásítás nélkül - felelte a kis herceg zavartan. -
Nagy utat tettem meg, és nem aludtam...
- Akkor megparancsolom, hogy ásíts - mondta a király. - Hosszú
esztendõk óta senkit sem láttam ásítani. Az ilyesmi ritka szórakozás
nekem. Tessék, ásíts még egyet! Parancsolom.
- Csakhogy ettõl lámpalázas lettem. Nem megy... - felelte a kis
herceg, és elpirult.
- Hm... hm... - tûnõdött a király. - Hát akkor... megparancsolom,
hogy hol ásíts, hol meg...
Dünnyögött valamit, szemlátomást feszengve.
Mert a király föltétlenül ragaszkodott hozzá, hogy tiszteljék a
királyi tekintélyét. Semmiféle engedetlenséget nem tûrt: abszolút
uralkodó volt. De mivel ugyanakkor jóságos is volt, értelmes
parancsokat osztogatott.
"Ha egy generálisnak megparancsolnám - mondogatta -, hogy változzék
tengeri madárrá, és a generális nem engedelmeskednék: ebben nem õ
lenne a hibás. Én lennék a hibás miatta."
- Leülhetek? - kérdezte a kis herceg félénken.
- Parancsolom, hogy ülj le - felelte a király, és méltóságteljesen
odébb húzta egy kicsit a hermelin palástja szegélyét.
A kis herceg elcsodálkozott: a bolygó egészen parányi volt. Vajon min
uralkodik akkor a király?
- Fölség - mondta -, engedelmet kérek, de kérdeznék fölségedtõl
valamit...
- Parancsolom, hogy kérdezz tõlem valamit - mondta sietve a király.
- Fölséged... min uralkodik?
- Mindenen - válaszolta mérhetetlen egyszerûséggel a király.
- Mindenen?
A király futó kis mozdulattal végigmutatott a bolygóján meg a többi
bolygón meg a csillagokon.
- Ezen mind? - kérdezte a kis herceg.
- Ezen mind - felelte a király.
Mert nemcsak abszolút uralkodó volt, hanem egyetemes is.
- És a csillagok engedelmeskednek fölségednek?
- Természetesen - mondta a király. - Azon nyomban. Semmi
fegyelmezetlenséget nem tûrök.
A kis herceg elámult ekkora nagy hatalmon. Ha neki ilyen hatalma lenne,
napjában nem negyvennégy naplementét láthatna, hanem hetvenkettõt, sõt
százat vagy akár kétszázat is, és még csak odébb se kellene húznia a
székét! S mivel egy kicsit szomorú volt, mert eszébe jutott az elhagyott
bolygócskája, olyannyira nekibátorodott, hogy egy kegyet merészelt kérni
a királytól:
- Úgy szeretnék naplementét látni... Örvendeztessen meg fölséged.
Parancsolja meg a napnak, hogy nyugodjék le...
- Ha egy generálisnak azt parancsolnám, szálljon virágról virágra,
mint egy lepke, vagy írjon egy tragédiát, vagy változzék tengeri
madárrá, és a generális nem hajtaná végre a parancsot, ki lenne a
hibás emiatt: õ vagy én?
- Fölséged! - jelentette ki a kis herceg nagy határozottsággal.
- Látod. Mindenkitõl azt kell követelni, amit az illetõ megtehet. A
tekintély legelsõ alapja az értelem - mondta a király. - Ha népednek
azt parancsolod, vesse magát a tengerbe: föllázad, forradalmat csinál.
Azért van jogom engedelmességet követelni, mert ésszerûek a parancsaim.
- Akkor mi lesz a naplementémmel? - firtatta a kis herceg, mert ha már
föltett egy kérdést, többé nem tágított tõle.
- Meg fogod kapni a naplementédet. Követelem. De kormányzói
bölcsességemben megvárom, hogy kedvezõek legyenek hozzá a körülmények.
- És az mikor lesz? - tudakolta a kis herceg.
- Hm... hm... - felelte a király, és böngészni kezdett egy testes
naptárban. - Hm... hm... mikor lesz... mikor lesz... ma este, hét óra
negyven perc körül. És majd meglátod, milyen híven engedelmeskednek
nekem.
A kis herceg ásított. Sajnálta, hogy oda a napnyugtája. Ráadásul egy
kicsit unatkozott is már.
- Nincs itt semmi dolgom többet - mondta a királynak. - Megyek tovább.
- Ne menj! - mondta a király, hiszen olyan büszke volt rá, hogy végre
akadt egy alattvalója. - Ne menj el, megteszlek miniszternek.
- Milyen miniszternek?
- Hát... igazságügyinek!
- De ha nincs, akinek igazságot szolgáltassak!
- Sosem lehet tudni - felelte a király. - Még nem jártam be a
királyságomat. Öreg vagyok, hintóra nincs helyem, a gyaloglás meg
fáraszt.
- Ó, hiszen már láttam! - mondta a kis herceg, és elõrehajolt, hogy
egy pillantást vessen a bolygó túlsó felére. - Ott sincs senki.
- Hát akkor ítélkezzél saját magadon - mondta a király. - Ez a
legnehezebb. Magunkon ítélkezni sokkal nehezebb, mint máson. Ha
sikerül helyesen ítélkezned saját magad fölött, az annak a jele,
hogy valódi bölcs vagy.
- De ítélkezni mindenütt ítélkezhetem magam fölött - jegyezte meg a
kis herceg. - Ahhoz nem kell itt laknom.
- Hm... hm... - mondta a király. - Azt hiszem, van itt valahol a
bolygómon egy vén patkány. Éjszaka hallom a motozását. Hát ítélkezzél
e fölött a vén patkány fölött. Idõrõl idõre halálra ítéled; élete így
a te igazságszolgáltatásodtól függ majd. Aztán minden egyes alkalommal
megkegyelmezel neki, takarékosságból, mivel csak egy van belõle.
- Nem szeretem a halálos ítéleteket - mondta a kis herceg -, és minden
bizonnyal elmegyek.
- Ne! - mondta a király.
A kis herceg azonban nekifogott az elõkészületeknek, majd, mivel nem
akart fájdalmat okozni az öreg uralkodónak, így szólt:
- Ha fölségednek az a kívánsága, hogy pontosan engedelmeskedjenek a
parancsainak, nekem is adhatna egy ésszerû parancsot. Megparancsolhatná
például, hogy egy percen belül keljek útra. A körülmények, úgy látom,
kedvezõek...
A király nem felelt. A kis herceg elõször tétovázott, aztán egy
sóhajtással mégis útra kelt.
- Kinevezlek nagykövetemnek! - kiáltott utána sietve a király.
Arcáról csak úgy sugárzott a tekintély.
"Hát bizony furcsák a fölnõttek" - gondolta útközben a kis herceg.
11.
A második bolygón lakott a hiú.
- Lám, lám! - kiáltotta már messzirõl, amikor megpillantotta a kis
herceget. - Meglátogat egy csodálóm!
Mert aki hiú, annak az összes többi ember olybá tûnik, mint a
csodálója.
- Jó napot! - mondta a kis herceg. - Fura kalapja van uraságodnak.
- Arra való, hogy megemeljem - felelte a hiú. - Hogy viszonozzam vele
az ünneplést. De sajnos, soha nem jár erre senki.
- Úgy? - kérdezte a kis herceg, és egy szót sem értett az egészbõl.
- Csapd össze a tenyeredet - javasolta neki a hiú.
A kis herceg összeütötte a két tenyerét. A hiú szerényen megemelte a
kalapját.
"Itt már mulatságosabb, mint az imént a királynál volt" - gondolta a
kis herceg, és újra összeverte a tenyerét. A hiú meg újra megemelte a
kalapját.
Így ment ez öt percig; akkor a kis herceg elunta az egyhangú játékot.
- Hát ahhoz mit kell csinálni, hogy a kalap leessék? - kérdezte.
A hiú ezt egyszerûen elengedte a füle mellett. Aki hiú, az csak a
dicséretet hallja meg, soha mást.
- Valóban nagyon csodálsz engem? - kérdezte a kis hercegtõl.
- Mit jelent az, hogy csodálni?
- Csodálni annyit jelent, mint elismerni az illetõrõl, hogy széles
e bolygón õ a legszebb, a legjobban öltözött, a leggazdagabb és a
legokosabb.
- De hiszen te egyedül vagy a bolygódon!
- Azért mégiscsak tedd meg! Azért mégiscsak csodálj!
- Csodállak - mondta a kis herceg, és egy parányit megvonta a vállát.
- Csak azt nem értem, mire jó az neked!
És sietve odébbállt.
"Szó, ami szó - gondolta útközben -, a fölnõttek nagyon-nagyon
furcsák."
12.
A következõ bolygón egy iszákos lakott. Ez a látogatás nagyon rövid
ideig tartott, de nagyon elszomorította a kis herceget.
Ott találta az iszákost egy sor üres meg egy sor teli palack elõtt.
- Hát te mit csinálsz itt? - kérdezte tõle.
- Iszom - felelte gyászos képpel az iszákos.
- Miért iszol? - kérdezte a kis herceg.
- Hogy felejtsek - felelte az iszákos.
- Mit? - tudakolta a kis herceg, mert máris megsajnálta.
- Azt, hogy szégyellem magam - felelte az iszákos és lehajtotta a
fejét.
A kis herceg szeretett volna segíteni rajta.
- Miért szégyelled magad? - kérdezte.
- Mert iszom - vágta el a további beszélgetést az iszákos, és
mélységes hallgatásba süllyedt.
A kis herceg meghökkenve szedelõzködött.
"Bizony, bizony - gondolta út közben -, a fölnõttek rettentõen
furcsák."
13.
A negyedik bolygó az üzletemberé volt. Ennek annyi dolga volt, hogy
még csak föl se nézett, amikor a kis herceg megérkezett.
- Jó napot! - mondta a kis herceg. - Uraságodnak kialudt a
cigarettája.
- Három meg kettõ, az öt. Öt meg hét, az tizenkettõ. Tizenkettõ
meg három, az tizenöt. Jó napot! Tizenöt meg hét, az huszonkettõ.
Huszonkettõ meg hat, az huszonnyolc. Nem érek rá újra rágyújtani.
Huszonhat meg öt, az harmincegy. Hopp! Tehát összesen
ötszázegymillió-hatszázhuszonkétezer-hétszázharmincegy.
- Ötszázmillió micsoda?
- Mi az? Még mindig itt vagy? Ötszázmillió izé... már nem is tudom...
Annyi dolgom van! Én komoly ember vagyok, én nem fecsérlem léhaságokra
az idõmet! Kettõ meg öt, az hét...
- Ötszázmillió micsoda? - ismételte a kis herceg, mert ha egyszer egy
kérdést föltett, nem tágított tõle többé.
Az üzletember fölkapta a fejét.
- Ötvennégy éve lakom ezen a bolygón, de eddig még csak háromszor
zavartak. Elõször huszonkét éve egy cserebogár; isten tudja, honnét
pottyant ide. Iszonyatos zajt csapott, úgyhogy négy hibát is ejtettem
a számadásomban. Másodszor tizenegy esztendeje köszvényrohamot kaptam.
Keveset mozgok, nincs idõm lófrálni; én komoly ember vagyok. Harmadszor
pedig: most! Szóval azt mondtam, hogy ötszázegymillió...
- Micsoda?
Az üzletember látta: semmi reménye rá, hogy békén hagyják.
- Olyan kis apróság, amit az égen látni olykor.
- Légy?
- Dehogy! Olyan kis csillogó.
- Méhek?
- Dehogy! Azok az aranyos kis izék, amin a semmittevõk ábrándozni
szoktak. Én azonban komoly ember vagyok! Nekem nincs idõm semmiféle
ábrándozásra.
- Ahá! Csillagok.
- Az, az. Csillagok.
- És mit csinálsz azzal az ötszázmillió csillaggal?
- Ötszázegymillió-hatszázhuszonkétezer-hétszázharmincegy. Komoly ember
vagyok, szeretem a pontosságot.
- Mit csinálsz ezekkel a csillagokkal?
- Hogy mit csinálok velük?
- Igen.
- Semmit. Birtoklom õket.
- Birtoklod a csillagokat?
- Igen.
- Találkoztam egy királlyal, aki...
- A királyok nem birtokolnak. A királyok "uralkodnak" valamin. Ez más.
- És mire jó neked, hogy birtoklod a csillagokat?
- Arra, hogy gazdag legyek.
- És mire jó a gazdagságod?
- Más csillagokat is megvenni, ha történetesen talál valaki.
"Ez körülbelül olyasformán okoskodik, mint a részegesem" - gondolta a
kis herceg; de azért tovább faggatta:
- Hogyan lehet birtokolni a csillagokat?
- Kinek a tulajdona? - vágott vissza zsémbesen az üzletember.
- Nem tudom. Senkinek.
- Akkor az enyéim, mert nekem jutott eszembe elõször a birtoklásuk.
- És ennyi elég is?
- Természetesen. Ha gyémántot lelsz, amelyik senkié: akkor a tiéd. Ha
szigetre bukkansz, amelyik senkié: akkor a tiéd. Ha kitalálsz valamit,
ami még senki másnak nem jutott az eszébe: szabadalmaztatod, és a
tiéd. Én pedig a csillagokat birtoklom, mert elõttem soha senki nem
gondolt rá, hogy birtokolja õket.
- Hát ez igaz - mondta a kis herceg. - És mit csinálsz velük?
- Kezelem õket. Megszámolom, aztán újraszámolom - felelte az
üzletember. - Nehéz dolog. De én komoly ember vagyok.
A kis herceg azonban még ezzel sem érte be.
- Nekem, ha van egy selyemsálam, a nyakam köré tekerhetem, és
magammal vihetem. Vagy ha van egy virágom, leszedhetem, és szintén
magammal vihetem. De te nem szedheted le a csillagaidat!
- Azt nem. De bankba tehetem õket.
- Az meg mit jelent?
- Azt jelenti, hogy fölírom egy darabka papirosra a csillagaim
számát; aztán ezt a papírdarabkát bezárom egy fiókba.
- Ennyi az egész?
- Mi kell több?
"Érdekes - gondolta a kis herceg. - Sõt költõi. Csak éppen komolynak
nem valami komoly."
A kis hercegnek ugyanis egészen más fogalmai voltak a komoly
dolgokról, mint a fölnõtteknek.
- Nekem - mondta - van egy virágom, azt naponta megöntözöm. Van három
vulkánom, azokat hetente kipucolom; mert azt is kipucolom, amelyik
kialudt. Sosem lehet tudni. A vulkánjaimnak is meg a virágomnak is
hasznukra válik, hogy birtoklom õket. Te azonban nem vagy hasznukra
a csillagoknak.
Az üzletember eltátotta a száját, de felelni egy mukkot sem tudott, a
kis herceg pedig szedte a sátorfáját, és ment tovább.
"Szó, ami szó: ezek a fölnõttek fölöttébb furcsák" - gondolta
útközben.
14.
Az ötödik bolygó nagyon érdekes bolygó volt. Ez volt valamennyi közt a
legkisebb. Éppen csak akkorka, hogy egy lámpa meg egy lámpagyújtogató
elfért rajta. A kis herceg el sem tudta képzelni, mi értelme lehet
valahol az égbolton egy bolygón - amelyiken se ház nincs, se emberek
nem laknak - egy lámpának meg egy lámpagyújtogatónak. Mégis azt
gondolta magában:
"Lehet, hogy ez az ember itt: merõ képtelenség. Mégis kevésbé
képtelen, mint a király, a hiú, az üzletember meg az iszákos. Az õ
munkájának legalább van valami értelme. Ha meggyújtja a lámpáját,
mintha egy csillagot segítene világra vagy egy virágot. Ha eloltja a
lámpáját: elaltatja vele a virágot vagy a csillagot. Szép foglalkozás.
És mert szép, valóban hasznos is."
Amikor a bolygó közelébe ért, tisztelettel köszöntötte a
lámpagyújtogatót:
- Jó napot kívánok! Miért oltottad el a lámpádat?
- Mert ez a parancs - felelte a lámpagyújtogató. - Jó napot!
- Mi a parancs?
- Hogy oltsam el a lámpámat. Jó estét!
Azzal meggyújtotta a lámpát.
- De hát akkor miért gyújtottad meg újra?
- Mert ez a parancs - felelte a lámpagyújtogató.
- Nem értem - jegyezte meg a kis herceg.
- Nincs is mit érteni rajta - mondta a lámpagyújtogató. - A parancs:
parancs. Jó napot!
És eloltotta a lámpát.
Aztán egy piros kockás zsebkendõvel törölgetni kezdte a homlokát.
- Szörnyû mesterség ez! Valaha régen nagyon értelmes volt. Este
meggyújtottam, reggel eloltottam a lámpát. Aztán reggeltõl estig
pihenhettem, és estétõl reggelig alhattam.
- Azóta megváltozott a parancs?
- A parancs nem változott - mondta a lámpagyújtogató. - Éppen ez a
baj! A bolygó évrõl évre gyorsabban forgott, a parancs viszont maradt
a régi.
- És? - kérdezte a kis herceg.
- És most, hogy percenként fordul egyet a tengelye körül, nincs egy
másodpercnyi nyugalmam! Percenként oltok meg gyújtok.
- Mulatságos! - mondta a kis herceg. - Egy nap egy percig tart nálad.
- Egyáltalán nem mulatságos - mondta a lámpagyújtogató. - Tudod, mióta
beszélgetünk itt egymással? Egy hónapja!
- Egy hónapja?
- Úgy bizony. Harminc perce. Az harminc nap! Jó estét!
És meggyújtotta megint a lámpáját.
A kis herceg meg csak nézte, és megszerette ezt a lámpagyújtogatót,
aki olyan híven ragaszkodik a parancshoz. Eszébe jutott, hogyan
kereste annak idején a napnyugtákat, hogyan húzta odébb a székét.
Szeretett volna segíteni a barátján.
- Figyelj csak ide... Tudok egy módot rá, hogy pihenhess, amikor csak
akarsz.
- Vagyis mindig - jegyezte meg a lámpagyújtogató.
Mert lehet valaki egyszerre hûséges is meg lusta is.
- A te bolygód - folytatta a kis herceg - olyan kicsi, hogy három
lépéssel körüljárhatod. Ahhoz, hogy állandóan a napvilágon maradj,
egyebet sem kell tenned, mint elég lassan járnod. Így aztán, ha
pihenni akarsz, elkezdesz járni... és a nappal addig fog tartani,
ameddig kívánod.
- Ezzel nem sokra megyek - felelte a lámpagyújtogató. - Világéletemben
egyet szerettem: aludni.
- Öreg hiba - mondta a kis herceg.
- Öreg hiba - mondta a lámpagyújtogató. - Jó napot!
És eloltotta a lámpáját.
"Ezt - gondolta a kis herceg, ahogy továbbment -, ezt a többiek mind
megvetnék: a király is, a hiú is, az iszákos is, az üzletember is.
Pedig szerintem õ az egyetlen, aki nem nevetséges. Talán mert mással
törõdik, nem saját magával."
És sajnálkozva sóhajtott egyet.
"Õ az egyetlen - folytatta gondolatait -, akivel meg tudnék barátkozni.
Csakhogy igazán túl kicsi a bolygója. Nem férnek el rajta ketten..."
Magának sem merte bevallani, hogy legkivált a napi ezernégyszáznegyven
napnyugtájáért sajnálja ezt az áldott bolygót.
15.
A hatodik bolygó tízszerte nagyobb volt. Egy öregúr lakott rajta, és
óriási könyveket írt.
- Hohó! Itt egy kutató! - kiáltott föl, amikor megpillantotta a kis
herceget.
A kis herceg leült az íróasztal szélére. Egy kicsit lihegett. Annyit
utazott már!
- Honnét jössz? - kérdezte tõle az öregúr.
- Mi ez a nagy könyv? - kérdezte a kis herceg. - Mit csinál itt
uraságod?
- Geográfus vagyok - felelte az öregúr.
- Mi az, hogy geográfus?
- Tudós, aki tudja, hol vannak a tengerek, folyamok, városok, hegyek
és sivatagok.
- Ó, ez nagyon érdekes - mondta a kis herceg. - Végre egy igazi
mesterség!
Körülpillantott a geográfus bolygóján. Ilyen fölséges bolygót még
sosem látott.
- Hát ez nagyon szép - mondta. - Óceánok is vannak rajta?
- Azt én nem tudhatom - felelte a geográfus.
- Ó! - mondta a kis herceg csalódottan. - És hegységek?
- Azt én nem tudhatom - ismételte a geográfus.
- És városok és folyamok és sivatagok?
- Azt szintén nem tudhatom - felelte a geográfus.
- De ha egyszer geográfus!
- Az igaz - felelte a földrajztudós -, viszont nem vagyok kutató.
Kutatóim, sajnos, egyáltalán nincsenek. Hogy jönne egy földrajztudós
ahhoz, hogy elinduljon, és számba vegye a városokat és folyamokat,
hegységeket és tengereket, óceánokat és sivatagokat? A geográfus
sokkal fontosabb ember annál, semhogy ide-oda kószáljon a világban.
Ül a dolgozószobájában, és fogadja a kutatókat. Kikérdezi õket, és
lejegyzi emlékeiket. Aztán ha valamelyiknek az emlékeit érdekesnek
találja, vizsgálatot indíttat az illetõ kutató erkölcsi megbízhatóságát
illetõleg.
- Hát azt meg miért?
- Azért, mert ha egy kutató hazudnék, annak végzetes következményei
lennének a földrajzkönyvekben. Valamint annak is, ha egy kutató többet
innék a kelleténél.
- Miért? - érdeklõdött tovább a kis herceg.
- Mert aki részeg, az duplán lát. Így a földrajztudós két hegyet
tüntetne föl ott, ahol a valóságban csak egy van.
- Ismerek valakit - mondta a kis herceg -, akibõl nagyon rossz kutató
lenne.
- Lehet. Nos, ha a kutató erkölcsisége kifogástalannak bizonyul,
következik fölfedezésének a megvizsgálása.
- Elmennek megnézni?
- Nem, nem. Az túl bonyodalmas lenne. hanem fölszólítják a kutatót,
hogy szolgáltasson bizonyítékokat. Ha például egy nagy hegy
fölfedezésérõl van szó, megkívánják tõle, hogy mutatóba szép, nagy
köveket hozzon belõle.
Hirtelen izgalom vett erõt a geográfuson.
- De te, te nagyon messzirõl jöttél! Te kutató vagy! Írd le nekem
a bolygódat!
Azzal fölütötte lajstromkönyvét, és hegyezni kezdte a ceruzáját.
A kutatók elbeszéléseit ugyanis elõször ceruzával jegyzik le.
Megvárják, míg bizonyítékokat szolgáltat, és csak akkor következik
a tintával való lejegyzés.
- Nos? - kérdezte a tudós.
- Ó! - mondta a kis herceg. - Az én bolygóm egészen apró, nincs rajta
semmi különös. Van három vulkánom; kettõ mûködik, egy kialudt. Bár
sosem lehet tudni.
- Sosem lehet tudni - mondta a geográfus.
- Egy virágom is van.
- A virágokat nem jegyezzük föl - mondta a geográfus.
- Miért nem? Hiszen az a legszebb rajta!
- Mert a virágok múlékonyak.
- Mit jelent az, hogy "múlékony"?
- A földrajzkönyvek - mondta a földrajztudós - a világ legértékesebb
könyvei. Nem avulnak el soha. Fölöttébb ritkán fordul elõ, hogy egy
hegy megváltoztassa a helyét. Fölöttébb ritka dolog az is, hogy egy
óceánnak kiapadjon a vize. Mi csak örök dolgokat írunk le.
- De a kialudt vulkán egyszer csak mûködni kezdhet - szólt közbe a
kis herceg. - Mit jelent az, hogy "múlékony"?
- Számunkra teljességgel mindegy, hogy egy vulkán kialudt-e, vagy
mûködik - felelte a geográfus. - Nekünk csak a hegy számít. Az pedig
nem változik.
- De mit jelent az, hogy "múlékony"? - makacskodott a kis herceg, mert
ha egyszer föltett egy kérdést, nem tágított tõle soha többet.
- Azt jelenti, hogy elõbb-utóbb megsemmisül.
- Az én virágom elõbb-utóbb megsemmisül?
- Úgy bizony.
"Múlékony a virágom - gondolta a kis herceg -, s mindössze négy
tüskéje van, hogy a világtól védekezzék! És én magára hagytam otthon!"
Most érzett elõször valami lelkifurdalás-félét. De nyomban összeszedte
magát.
- Mit tanácsol uraságod? - kérdezte. - Milyen bolygót látogassak meg!
- A Földet - felelte a földrajztudós. - Jó híre van...
A kis herceg útra kelt, de közben egyre a virágjára gondolt.
16.
A hetedik bolygó tehát a Föld volt.
Ez a Föld nem akármilyen bolygó ám! Van rajta száztizenegy király
(beleszámítva természetesen a néger királyokat is), hétezer
geográfus, kilencszázezer üzletember, hét és fél millió részeges,
háromszáztizenegymillió hiú, vagyis körülbelül kétmilliárd fölnõtt.
Hogy valami fogalmunk legyen a Föld nagyságáról, gondoljuk meg,
hogy az elektromosság fölfedezése elõtt a hat kontinensen egész
hadseregnyi lámpagyújtogatót kellett alkalmazni, szám szerint
négyszázhetvenkétezer-ötszáztizenegyet.
Kissé távolabbról nézve mindez pompás látványt nyújtott. A
hadmozdulatok éppolyan szabályozottan folytak, mint egy balett
mozgása egy opera színpadán. Kezdték az új-zélandi és az ausztráliai
lámpagyújtogatók. Meggyújtották a lampionjaikat, aztán aludni mentek.
Utána beléptek a táncba a kínai meg a szibériai lámpagyújtogatók; majd
õk is eltûntek a kulisszák mögött. Most került sor az oroszországi és
indiai lámpagyújtogatókra. Utánuk az európaiakra és az afrikaiakra.
Aztán a dél-amerikaiakra. Aztán az észak-amerikaiakra. És sosem
vétették el színre lépésük rendjét. Nagyszerû volt!
Mindössze két lámpagyújtogató élt henyén és nemtörõdöm módra: az
Északi-sark egyetlen lámpájának gyújtogatója, valamint kartársa, a
Déli-sark egyetlen lámpájáé. Õk évente csupán kétszer dolgoztak.
17.
Ha az ember mindenáron szellemes akar lenni, megesik, hogy egy
kicsit elveti a sulykot. Én sem voltam egészen szavahihetõ, amikor
a lámpagyújtogatókról beszéltem. Így aztán félõ, hogy hamis fogalmat
adok bolygónkról azoknak, akik nem ismerik. Az emberek ugyanis
igen-igen kevéske helyet foglalnak el a Földön. Ha a Föld kétmilliárd
lakosa kissé szorosabban egymás mellé állna, olyasformán, mint például
Weöres Sándor versei
Csíjja, csicsíjja, rózsa,
Csicsíjja, mályva!
Hold-lepte úton,
Csillag-lepte úton,
Két kutya kullog,
Köves, szeles úton.
Csíjja, csicsíjja, rózsa,
Csicsíjja, mályva!
A nagyfülu kutya kérdi:
Rózsa-rózsa mit csinál?
A nagyorrú kutya kérdi:
Mályva-mályva mit csinál?
Rózsa-szál, mályva-szál
Kék gyöngyöt tesz bársony-tokba,
Addig jó, míg szundikál.
Csíjja, csicsíjja, rózsa,
Csicsíjja, mályva!
Arany ágon ül a sármány,
Kicsi dalt fúj fuvoláján,
Arany égen ül a bárány,
Belezendít citeráján.
Piros alma szívem ágán,
Kivirító koronáján,
Aki kéri, neki szánnám,
Akinek kell, sose bánnám.
Gyöngy az ido, vándoroljunk,
Nincs szekerünk, bandukoljunk,
Lassu folyó ága mellett
Járjuk a halk fuzfa-berket.
Este a láb gyönge, fáradt,
Lombok alatt nézünk ágyat.
Szöcske-bokán jo az álom,
Száll a világ lepke-szárnyon.
Nád alól és gõz alól
Vízi várból nóta szól,
Vízi várban zöld kövön
Dalol Ung király –
Hallja kinn a sima rét
Ung királynak énekét,
És nótára hajladoz
Lepke és fuszál.
Egyszer volt egy nagy csoda,
Neve: birka-iskola.
Ki nem szólt, csak bégetett,
Az kapott dicséretet.
Ki oda se ballagott,
Még jutalmat is kapott,
Így hát egy se ment oda,
Meg is szunt az iskola.
Hét-pupu zivatar,
Felássuk a kertet.
Ki dolgozni nem akar,
Gyümölcsöt se nyelhet.
Hét-karú zivatar,
Felmossuk a konyhát.
Ki dolgozni nem akar,
Meghúzzuk a kontyát.
Hét-feju zivatar,
Tanuljuk a leckét.
Ki tanulni nem akar,
Vegyen más fejecskét.
Ó ha cinke volnék,
Útra kelnék,
Hömpölygõ sugárban
Énekelnék –
Minden este
Morzsára, búzára
Visszaszállnék
Anyám ablakára.
Ó ha szellõ volnék,
Mindig fújnék,
Minden bõ kabátba
Belebújnék –
Nyári éjen,
Fehér holdsütésen
Elcsitulnék
Jó anyám ölében.
Ó ha csillag volnék
Kerek égen,
Csorogna a földre
Sárga fényem –
Jaj, de onnan
Vissza sose járnék,
Anyám nélkül
Mindig sírdogálnék.
Keskeny út,
Széles út,
Kettõ közt egy csorba kút.
Ha benézel, jól vigyázz,
Rése száz és odva száz,
Ha sokáig kandikálsz,
Virradóra megtalálsz.
Kis dió,
Nagy dió,
Kettõ közt egy mogyoró.
Épült benn egy cifra ház,
Terme száz és tornya száz,
Ha sokáig benne jársz,
Esztendõre megtalálsz.
Hoztam neked kaskát,
Hiszed-e?
A kaskában macskát,
Veszed-e?
Jó lesz egerésznek,
Tudod-e?
Háztetõ-zenésznek,
Hallod-e?
Hoztam kézzel-lábbal,
Várod-e?
Hegyen-völgyön által,
Járod-e?
Hegyi út magas volt,
Kúszod-e?
Völgyi út síkos volt,
Csúszod-e?
Nehéz volt a kaska,
Sejted-e?
Nyávogott a macska,
Érted-e?
Felkarmolta vállam,
Látod-e?
Otthagytam a sárban,
Bánod-e?
Csiribiri csiribiri
Zabszalma –
Négy csillag közt
Alszom ma.
Csiribiri csiribiri
Bojtorján –
Lélek lép a
Lajtorján.
Csiribiri csiribiri
Szellõ-lány –
Szikrát lobbant,
Lángot hány.
Csiribiri csiribiri
Fült katlan –
Szárnyatlan szállj,
Sült kappan!
Csiribiri csiribiri
Lágy paplan –
Ágyad forró,
Lázad van.
Csiribiri csiribiri
Zabszalma –
Engem hívj ma
Álmodba.
Reggel süt a pék, süt a pék
Gezemice-lángost.
Rakodó nagyanyó
Beveti a vánkost.
Reggel nagy a hó, nagy a jég,
Belepi a várost.
Taligán tol a pék
Gezemice-lángost.
Domb tövén, hol nyúl szalad,
S lyukat ás a róka:
Nyári fényben, napsütésben
Felhõt les Katóka.
Zöld fuszál az ajka közt,
Tenyerén az álla…
A vándorló felhõ-népet
Álmosan csodálja.
Elõl úszik Mog király,
Kétágú az orra,
Feje fölött koronája,
Mint a habos torta.
Fut mögötte a bolond
Szélesen nevetve,
Nagy púpjából szürke kígyó
Nyúlik az egekbe.
Törött kordén utazik
Egy kopasztott kánya,
S haját tépve Bogyóvére,
A király leánya.
És utánuk cifra ház
Gördül sok keréken,
Benn a cirkusz hercegnoje
Öltözködik éppen.
Száz ruháját, ékszerét
Odaadná szépen,
Csak egy hétig futkoshatna
Lenn a nyári réten
Egy szép domb
Ide-kékül
Lágy hajnali fényben,
Hûsölni és
Jóllakni
Ottan lehet nékem.
Fényes kert almát terem,
Tarka, mint az élet,
Ott az apa
És anya
Hét gyerekkel élhet.
Domb-lejton
Kelet felõl
Csupa szilva, szõlõ,
Édes-piros
Szép gyümölcs
Napsütésben megnõ.
Szív dobban,
Szív dobban,
Kalapács koppan, tuz lobban.
Feszül az új híd, dörög az új gyár,
Virul az ország, újra él már!
Még-szebben,
Még-jobban
Kalapács koppan, szív dobban.
Hej, rajta,
Hej, rajta,
Kezet ád új híd két partja!
Lobog a zászló, repül az ének,
Szívek a légben összeérnek.
Mély víznek
Két partja,
Nagy erõs vashíd döng rajta.
Sok új ház, mint kislányok sora:
Piros kendõ, habfehér ruha,
Ha felgyúlnak esti villanyok,
Rajtuk arany-koszorú ragyog.
Hegyen-völgyön robog a vasút,
Döng a vashíd, búg az alagút.
Fönn a légben száll a légmadár,
Szárnyán csillog kényes napsugár.
Országszerte sok új gyár dörög,
Mint száz legény-csizma dübörög.
Tág világba, jövendõbe lép,
Buzgón épít jobb hazát a nép.
Már üti – üti már
A torony a hajnalban!
Az idot bemeszeli a korai kikeriki,
Lendül a vad dallam.
Kiscsacsi, kiabálj,
Örülök a hangodnak!
Ha lefõz ez a kusza kikeleti kikeriki,
Vége a rangodnak.
Repülot gyárt Jani, Feri,
Köszörül, kitalál.
Kicsi Kati nézegeti,
Ide áll, oda áll.
Sátrat épít Jani, Feri,
Kalapál, kiabál.
Kicsi Kati nézegeti,
Ide áll, oda áll.
Varrogat a Teri, Bözsi,
Jár a tu, a fonál.
Kicsi Laci nézegeti,
Ide áll, oda áll.
Fozöget a Teri, Bözsi,
Van ebéd, tele tál.
Kicsi Laci beleszagol,
Ide áll, oda áll.
Sej-haj, folyóba
Sok a hal valóba,
Dunába, tiszába
Se szeri, se száma.
Sej-haj, vadonba
Kivirít a gomba
Keményre, kerekre,
Ha bolond, ne szedd le.
Sej-haj, fonóba
Sok a lány valóba,
Ki barna, ki szoke,
Sose fuss elole.
Füstös rajkók kimentek
Játszani,
Fuzes érre játszani kimentek.
Buvös hangú fuzfasípot gyártani
Békás partra pihentek.
Füstös rajkók zenéltek
Szépeket,
Szittyós lápnak szépeket zenéltek.
Vízi lánynak titkot súgtak, édeset,
Hujjogattak a szélnek.
Füstös rajkók – tillári,
Tüllülü –
Így fütyültek: tüllülü, tillári –
Kedvüket a búborékos, mély sürü,
Sej, nem gyozte csodálni.
Õszi éjjel
izzik a galagonya
izzik a galagonya
ruhája.
Zúg a tüske,
szél szalad ide-oda,
reszket a galagonya magába.
Hogyha a Hold rá fátylat ereszt:
lánnyá válik,
sírni kezd.
Õszi éjjel
izzik a galagonya
izzik a galagonya
ruhája.
Ha nap süt a rétre,
A rét közepére
Gyerünk, gyerekek, csapatostól.
Hozzuk ki a labdát,
Rakjunk güzü-csapdát,
Csattogjon a csillagos ostor.
És este a réten,
A rét közepében
Tündér-aranyakra találjunk.
S ha eljön az éjjel,
Az éjszaki széllel
Oda járjon vissza az álmunk.
Ha a világ rigó lenne,
Kötényemben o fütyülne,
Éjjel-nappal szépen szólna,
Ha a világ rigó volna.
De ha a világ rigó lenne,
Kötényembe nem is férne,
Kötényem is honnan volna,
Ha egész világ rigó volna.
Ha vihar jõ a magasból,
Ne bocsáss el, kicsi bátyám.
Ha falomb közt telihold lép,
Kicsi néném, te vigyázz rám.
Falu végén van a házunk,
A bozótból ki se látszik,
De a cinke, ha leröppen,
Küszöbünkön vacsorázik.
Fut, robog a kicsi kocsi,
rajta ül a Haragosi,
din don diridongó.
Ha kiborul az a kocsi,
leröpül a Haragosi,
din don diridongó.
Fut a havon a fakutya,
vele fut a retyerutya,
din don diridongó.
Ha kiborul a fakutya,
lepotyog a retyerutya,
din don diridongó.
Furcsa ember az irígy,
Torkán mérges a mirígy,
Egyszer úgy, egyszer így,
Az irígynek sohse higgy.
Furcsa ember a hazúg,
Nyelve csípos, mint a lúg,
Egyszer így, egyszer úgy,
Hogy igazat sose tudj.
Jön a kocsi, fut a kocsi:
patkó-dobogás.
Jön a vonat, fut a vonat
zúgó robogás.
Vajon hova fut a kocsi?
Három falun át!
Vajon hova fut a vonat?
Völgyön-hegyen át!
Zim, zim, megy a gép, megy a gép,
fut a sinen a kerék,
forog a kerék.
Zum, zum, nagy az út, nagy az út,
fekete alagút,
A masina fut.
Harap utca három alatt
megnyílott a kutya-tár,
síppal-dobbal megnyitotta
Kutyafülü Aladár.
Kutya-tár! Kutya-tár!
Kutyafülü Aladár!
Húsz forintért tarka kutya,
tízért fehér- kutya jár,
törzsvevöknek öt forintért
kapható a kutya már.
Kutya-tár! Kutya-tár!
Kutyafülü Aladár!
Leány-mondóka a katicabogárhoz
Pettyes Kata, bontsd ki
A szárnyad, a szárnyad:
Hol a malom, ahol orlik
A tiszta búzámat?
Pettyes Kata, szállj, szállj
Toronyra, tetore:
Hol a falu, hova visznek
Engem esküvore?
Kinn voltam a rengeteg erdon,
Medvét láttam kúszni a lejton,
Tíz körömmel másztam a fára,
Megszökött a medve vacsorája.
Lompos medve brummogva ballag:
„Mászni könnyu ilyen fiatalnak,
Mennyi szégyen ér most vén-koromba,
Kulloghatok éhesen odumba.”
Mély erdon
Ibolya-virág,
Elrejt jól
A boróka-ág.
Minek is rejt az az ág,
Gyere, tágas a világ,
Mély erdon
Ibolya-virág.
Juli néni, Kati néni
-Letye –petye –lepetye! –
Üldögélnek a sarokba,
Jár a nyelvük, mint a rokka
-Letye –petye –lepetye! –
Bárki inge, rokolyája
-Letye –petye –lepetye! –
Lyukat vágnak közepébe,
Kituzik a ház elébe
-Letye –petye –lepetye! –
Három görbe legényke, róka rege róka,
Tojást lopott ebédre, róka rege róka,
Lett belole rántotta, róka rege róka,
A kutya lerántotta, róka rege róka.
Egyik szidta gazdáját, róka rege róka,
Másik meg a fajtáját, róka rege róka,
Harmadik az ükapját, róka rege róka,
Hozzávágta kalapját, róka rege róka.
Sehallselát Dömötör
buta volt, mint hat ökör,
mert ez a Sehallselát
kerülte az iskolát.
Azt gondolta, hogy a pék
a pókhálót szövi rég,
és kemencét fut a pók,
ottan sülnek a cipók.
Azt hitte, hogy szucs az ács,
zabszalmát szo a takács,
sziklát aszal a szakács,
libát patkol a kovács.
Míg más olvasott meg írt,
o csak ordítani bírt,
megette a könyvlapot
s utána tintát ivott.
Csak azt mondom:Dömötör
buta volt, mint hat ökör,
mert ez a Sehallselát
kerülte az iskolát.
Suttog a fenyves, zöld erdo,
Télapó is már eljo.
Csendül a fürge száncsengo,
véget ér az esztendo.
Tél szele hóval, faggyal jo,
elkel most a nagykendo.
Libben a tarka nagykendo,
húzza-rázza hus szello.
Suttog a fenyves, zöld erdo,
rászitál a hófelho.
Végire jár az esztendo,
cseng a fürge száncsengo.
Éj-mélybol fölzengo
- csing-ling-ling - száncsengo.
Száncsengo - csing-ling-ling -
tél csendjén halkan ring.
Földobban két nagy ló
- kop-kop-kop - nyolc patkó.
Nyolc patkó - kop-kop-kop -
csönd-zsákból hangot lop.
Szétmálló hangerdo
- csing-ling-ling - száncsengo.
Száncsengo - csing-ling-ling -
tél öblén távol ring.
Sándor napján megszakad a tél,
József napján megszunik a szél,
Zsákban Benedek
Hoz majd meleget,
Nincs több fázás, boldog, aki él.
Már közhírré szétdoboltatik:
Minden kislány férjhez adatik,
Szokék legelébb,
Aztán feketék,
Végül barnák és a maradék.
Suhogó jegenyék állnak a tó partján,
A tanyánk tetejét már onnan meglátnám.
Gólya a fedelén, fecske az ereszén,
Füstöt vet a kémény.
Suhogó jegenyék állnak a domb szélén,
A tanyánk tetejét már onnan megnézném.
Varrogat jó anyám, szántogat jó apám,
Almát szed a néném.
Nagy a hó igazán, fut a sí, meg a szán, hejhó!
Lecsúszik a Mari meg a Ferkó!
Túl, túl, messze túl,
Mi van a hegyen messze túl?
Hej, a hegyen messze túl
Lófej-széles ibolya virúl.
Túl, túl, messze túl,
Mi van az ibolyán messze túl?
Hej, az ibolyán messze túl
Jancsi mosogat, Kati az úr.
Bóbita, Bóbita táncol,
körben az angyalok ülnek,
béka-hadak fuvoláznak,
sáska-hadak hegedülnek.
Bóbita, Bóbita játszik,
szárnyat igéz a malacra,
ráül, igér neki csókot,
röpteti és kikacagja.
Bóbita, Bóbita épít,
hajnali köd-fal a vára,
termeiben sok a vendég,
törpe-király fia-lánya.
Bóbita, Bóbita álmos,
elpihen oszi levélen,
két csiga orzi az álmát,
szunnyad az ág sürüjében.
I
Olcsó az alma,
Itt van halomba,
Aki veszi, meg is eszi,
Olcsó az alma!
II
Kis trombitát vegyenek,
Pirosat, fehéret,
Lilát, sárgát, kéket!
Mézesbábot vegyenek,
Tükrös-szívet szépet!
III
Fut a kutya-szán, kutya-szán,
Szalad igazán, igazán,
Köszörûs vagyok én,
Kutya-szánon futok én.
IV
Van-e csizma eladó,
Hóba-sárba mindig jó?
Van kis csizma eladó, szép varrás a szárán,
Hogyha ilyet hordanék, bizony sose bánnám.
Van-e ködmön eladó,
Szélbe-fagyba mindig jó?
Van kis ködmön eladó, szép hímzés a vállán,
Hogyha ilyet hordanék, bizony sose bánnám.
V
Érkezik a vándorcirkusz,
Hoznak elefántot,
Tarka bohóc vezeti,
Füsti Pisti követi,
Ilyet sose látott.
VI
Sátor alól kikiáltó szétnéz:
„Itt látható a nagyhírû bûvész!
A lábával karikázik,
A kezével citerázik,
Az orrával orgonázik,
A fülével figurázik,
A szemével gurgulázik,
A szájával vacsorázik!”
VII
Jó márc a csereben,
Csuprom telemertem.
Tele van a csuprom,
Idd már, ki ne fusson.
Gazdag Erzsi versei
Május elsõ hajnalán
Kinyílott a tulipán.
Kinyílott a nefelejcs is
Öreganyám udvarán.
„Szép ünnepet! Jó ünnepet!”
- köszöntött a tulipán.
„Szebbet, jobbat, mint tavaly volt!”
- felelt rá a nagyanyám.
Ekkor léptem udvarunkba,
S így fogadott nagyanyám:
„Ez a május a legszebbik,
mert megjött az unokám!”
Fölszállt a nap:
aranypáva
hajnali ég udvarába.
Aranytollát
vedli, hányja
hajnali föld udvarára.
Ékes lábát
váltogatja,
estig magát mutogatja.
Egy kis malac, röf-röf-röf,
trombitálgat: "Töf-töf-töf."
Trombitája, víg ormánya
földet túrja, döf-döf-döf.
Jön az öreg, meglátja,
örvendezve kiáltja:
"Rajta, fiam, röf-röf-röf,
apád is így csinálja!"
Most már együtt zenélnek,
kukoricán megélnek:
"Töf-töf-töf-töf, röf-röf-röf-röf.
Ezek ám a legények!"
Hull a hó, hull a hó,
mesebeli álom!
Télapó zúzmarát
fújdogál az ágon.
A kis nyúl didereg,
megbújik a földön:
nem baj, ha hull a hó,
csak vadász ne jöjjön!
Parányi ökörszem
kuprorog az ágon,
vidáman csipogja:
"Süt még nap a nyáron!"
Itt a tavasz!
Itt van! Itt!
A barackfa kivirít!
Virágcsipke
minden ág.
Csupa virág a világ.
Méhek szállnak
csapatban,
egész méhe-vihar van.
Lepkék, hangyák,
bogarak
napsugárban zsonganak.
Falu végén,
a réten
gólya sétál kevélyen.
Csõre csattog:
kelepel.
Kérdi: "Van-e eledel ?"
Hét mezõben
valahol
traktor dübög, zakatol.
Traktor dübög,
muzsikál,
hét mezõben áll a bál.
Hát a három
cimbora:
eke, henger, borona.
Mi dolga van.
mit csinál ?
Vetõgéppel szaladgál.
Õszi búza
zöldell már.
Kicsi haris benne jár.
Zöld búzában
fia-nyúl
bukfencezni most tanul.
Tojáshéjból
kiscsibe
most lép a nap elibe.
Kicsi kacsa
mondja: "Sáp!
Be gyönyörû a világ!"
Tarka boci,
bicegõ,
rétre mehet, ha megnõ.
Ma lett éppen
egynapos.
Azért ilyen aranyos
Hát a fecske
mit csinál ?
Csõrében egy szénaszál.
Fészket épít
magának
meg a hét kisfiának.
Kiscsikó fut -
futtában
csengõ cseng a nyakában.
Kicsi csengõ,
kiscsikó,
futni és csengetni jó.
Hallod-e Kati,
Ki seper ma ki?
- Seper a macska,
Õ a soros ma.
Seperj csak, macska,
Tiéd a laska,
Dió a béle,
Túró a széle.
Seper a macska,
Poros a macska.
Tüsszentett egyet,
S mosdani kezdett.
Szánon jött. A hegyeken
fenyõk búcsúztatták.
Zsákját tükrös hegyi tón
vízilányok varrták.
Medvék mézet gyujtöttek
nyár derekán néki.
S egy kosárban áfonyát
küldött az osz néni.
Pirosszemu mókusok
mogyorója csörren.
S megcsendül a kicsi szán
csengoje a csöndben.
Itt van már az udvaron.
Toporog a hóban.
Teli zsákja a tiéd,
dúskálhatsz a jóban.
Megy a vonat
Zakatol, zakatol:
- Várnak reád
Valahol, valahol.
Fut a kerék,
Dübörög, dübörög:
- Lesz még máma
Örömöd, örömöd.
Futó felhõ
Elmarad, elmarad.
Elhagytuk a
Madarat, madarat.
Meg sem állunk
Hazáig, hazáig,
Kicsi falunk
Tornyáig, tornyáig.
Hozok neked galagonyát.
-Sírsz-e még?
Hozok neked kerek almát.
-Rísz-e még?
Egyet nevetsz; kettõt adok.
-Hadd látom:
Érik-e a piros mosoly
orcádon?
Piros mosoly: piros alma
itt terem.
Mosolyogj hát! Hadd legyen bõ
szüretem.
Part alatt,
Part alatt
Laknak-e még
Nagy halak?
Part alatt,
Part alatt,
Ott laknak csak
Nagy halak.
Harcsa Marcsa
Lakik ott,
Feldönti a
Ladikot.
Sír-rí szegény kis cinege:
Megázott az inge,
Kerítésre teregeti,
Gyenge szellõ legyezgeti,
Nap sugára szárítgatja,
Hogy a cinke felhúzhassa.
Tarka cica,
Fehér cica, jaj!
Meglátta, hogy
Kemencén a vaj.
Tarka cica,
Fehér cica
Egyet ugrott, haj!
S nyelve hegyén
Elolvadt a vaj.
A gazdasszony
Haragjában
Seprût fogott, hej!
S kopogott a fehér cica,
Tarka cicafej!
Jöjj el hozzám hétfõn,
De ne gyere késõn!
Jöjj el hozzám kedden,
Hadd nõjön a kedvem!
Jöjj el hozzám szerdán,
Kopogtassa a meggyfán!
Csütörtökön jönnél,
Tán még itthon lelnél.
Pénteken a kedvem
Szétgurul a kertben.
Szombaton, barátom,
A világot járom.
Vasárnap, vasárnap
Engemet is várnak.
Áll a baba, áll,
Mint a gyertyaszál.
Áspis, kerekes,
Úti füves, leveles,
Bíbola, bíbola,
Pacs, pacs, pacs.
Bezere, bezere, gombocska,
Kerekecske dombocska,
Itt szalad a nyulacska,
Itt fogtuk meg, itt, itt, itt.
Bucc, baba, bucc,
Kapsz kalácsot, mézeset,
Friss tejecskét, édeset,
Bucc, baba, bucc!
Cini, cini muzsika,
Táncol a kis Zsuzsika,
Jobbra dûl,
Meg balra dûl,
Tücsök koma hegedül.
Hinta, palinta
Régi dunna kiskatona,
ugorj a Tiszába
zsupsz!
Hinta-palinta,
Szépen szóló pacsirta,
Lökd meg, pajtás, a hintát,
Érjem el a pacsirtát.
Hinta-palinta,
Mit eszik a kismacska?
Sült krumplit.
Egyet üt a láda,
Kettot,
Hármat,
Négyet,
Ötöt,
Hatot,
Hetet,
Nyolcat,
Kilencet,
Tízet üt a láda,
Lé,lé,lé,
Ecetes, savanyú borsólé,
A hintáról lefelé!
Lóga lába, lóga
Nincs is semmi dolga
Mert ha dolga volna
A lába nem lógna.
Sétálunk, sétálunk,
Egy kis dombra lecsücsülünk,
Csüccs!
Süti, süti pogácsát,
Apjának, anyjának,
Tejbe-vajba az apjának,
Sóba-vízbe a dadának.
Tapsi, baba, tapsi,
Mit fog mama hozni?
Piros csízmát, papucsot,
A hajába szép csatot.
Tapulinki, tapsi,
Mit fog anyu hozni?
Piros cipõt
Piros csízmát,
Abban fogok járni.
Csicsíjja, babája,
alszik a kislányka.
Csicsíja, babuska,
Nincs itthon az anyuska,
Elment a városba,
Hoz neked cucukát,
Ingecskédre gombocskát.
Csicsí, baba, hanáka,
Nincs itthon az anyáka,
Elment a vásárra,
Hozott neki piros cipot
Lábára.
Csicsi baba, aludj baba,
mert úgy szeret az anyuka.
Leszállt az est, emberek,
álomba merüljetek !
Csicsi, baba, tente,
hajtsd fejed ölembe !
Úgy álmodjál szép álmokat,
kicsi tündérke meglátogat,
csicsi, baba, tente.
Csicsis, baba aludjál,
aranyosat álmodjál !
Mert felkelt a hajnal,
fülemüledallal.
Hajta, bubája,
nincs itthon a mamája.
Elment a szomszédba,
hamut vitt a fazékba.
Este van már, alkonyul,
nyuszi füle lekonyul.
Dorombol a kiscica,
aludj te is ............. (gyerek neve)
Tente, baba, tente,
itt van már az este.
Köszöntgetnek szépen,
csillagok az égen.
Tente, baba, tente,
este van már, este.
A szemedet hunyd le,
tente, baba, tente.
Kisfiú, egy szóra,
ülj fel a hintóra.
Az angyalok rengo-ringó,
csengõ muzsikája.
Tente baba, párnára,
a kiskutya szalmára.
Apád elment a vásárba,
hoz neked cipocskét,
pirosat, csinosat, takarosat.
Tente, tente, aludj drága,
édesanyja rózsaszála.
Alszik az ibolya,
csicsíja-bubuja.
Tente, tente, kis halacska,
ringatlak, légy nagyobbacska.
Tente, tente, kismadár,
elringatlak, szundikálj.
Tente, anyám szentje,
anyám kicsi kincse.
Elringatlak, pihenjél,
mire fölkelsz, nagy legyél.
Leszáll már a harmat,
édesanyám altat,
álomba dúdolgat,
csókkal kelt fel holnap.
Szempilládra álom szakad,
karjaimban elringatlak,
álmodban is takargatlak.
Most a hátad, most a hasad,
meg ne fázzon a kis falat.
Szûz takaró ez a világ,
ha nem én igazítom rád.
Megy a hold az égen,
gyönyörû ösvényen,
hunyd le szemed, kicsi baba,
mert eljött az éjszaka.
Ring a bölcsõ, ringadoz,
hajkó nádszál ingadoz,
jó leányka szunnyadoz.
Alszik a baba,
zárva az ajka,
édes álom szálljon a szempilláira.
Aranykertben aranyfa,
aranymókus alatta.
Aranybaba szundikál,
aranyszúnyog muzsikál.
Cini-cini kisbaba,
édesanya csillaga.
Én éjjel álmomban
aranykertben jártam,
aranykertben aranyfán
aranymadárt láttam.
Aranymadár azt mondta,
aludj, aludj, Katinka.
Aludj, baba, aludjál,
csillagokkal álmodjál.
Álmodj diót, mogyorót,
cukros, habos tortát,
te meg nyuszi. leveles,
ropogós káposztát.
Aludjál kedvesem,
nyugodjál galambom,
ringó-rengõbölcsõ,
csendesen ringasson.
Álmodjál zenével,
zongó méhecskével,
zongó méh cukrozta
édes pereckével.
Álmodj szép virággal,
selyempillangóval,
selyempillangónak
aranyhintajával.
Aludj, baba, aludjál,
sok mindenrõl álmodjál.
Álmodjál sok mindenrõl,
aranyos tündérekrõl.
Pirossapkás manókról,
szárnyas, kis angyalokról.
Aludjál el, kisbaba,
vigyáz rád a nagymama.
Aludj, baba, aludjál,
feljött már a csillag,
aranyos kisbárány
hazafelé ballag.
Fészkére ült máris
a dalos madárka,
a cica is dorombol,
felment a padlásra.
Csicsi, beli, csendesen,
aludj, aludj, kedvesem.
Aki nem sír, nem kiáltoz,
annak angyal kis kertet hoz.
Lesz benne egy szép, de szép fa,
minden ágán aranyalma.
Hát még mi lesz, mi bizony ?
Ha nem sírsz, hát megmondom:
Kis fészek és kismadárka,
kék a lába, zöld a szárnya,
azt énekli csengõ hangon:
aludj el hát már, galambom.
Tik-tak, tik-tak szóra
mendegél az óra.
Minden-minden jó gyerek
ágyban van már szendereg.
Tik-tak, tik-tak szóra
mendegél az óra.
Aranyszárnyú pillangó,
hol vagy, te kis csapongó ?
Minek szállsz oly messzire ?
Szállj a baba szemire.
Mondj neki egy szép mesét,
fogd be mind a két szemét.
Ha õ alszik csendesen,
Sárika is elpihen.
Minden nótám oda már,
gyere gyorsan, kismadár.
Hátha szebb a te dalod,
tán te majd elaltatod.
Gyermekem, ó, aludjál,
alszik már a kismadár.
Pihen az erdõ s a rét,
erdõben az õzikék.
Holdfény ragyog odakint,
ablakodon betekint.
Rád nevet a holdsugár,
gyermekem, ó, aludjál.
Aludjál, babácskám,
esti csillag ragyog,
aludjál aranyos,
én is álmos vagyok.
Álmodjál szépeket,
aranyos meséket,
tündér öltöztessen,
angyal simogasson,
aranyos pillangó
kocsija ringasson.
Este van már, este,
leszállt a nap messze,
ki egész nap futkos,
este biza álmos.
Szép kis bölcsõ, kérlek téged,
hadd aludni kis öcsémet !
Hadd a zajt most, hadd a lármát,
ne zavard meg csendes álmát !
Ne', mily szépen alszik, látod ?
De fölretten hogyha bántod.
Ringasd szépen a babát,
hadd aludja ki magát !
Beli, baba, a bölcsõbe,
kicsi kutya kinn a csûrbe.
Beli, baba, a párnára,
kicsi kutya a szalmába.
Beli, beli, beli,
huncutsággal teli.
A bárányt, ha lefektetik, aluszik.
A madár, ha anyja mondja, lenyugszik.
Hunyd be te is szép szemed, aludjál,
aludjál, és szépeket álmodjál, álmodjál !
Repülj, repülj, lágyan, lágyan.
Ringasd, ringasd, lábam, lábam.
Aludjál, álmodjál, aludjál, álmodjál.
Édes kincsem, virágom, álmodjál.
3. Állatokkal kapcsolatos mondókák
A szamárnak nagy a füle,
mégsem õ a fülemüle!
Bõg a város bikája,
Nincsen neki szénája,
Bú!
Cini-cini cincog az egér,
cini-cini vígan él,
nincs itthon a cica,
hát senkitol se fél.
De ha itthon van
a kiscica,
az se sokat ér,
mert a kisegér az
minden lyukba belefér.
Cirmos cica dorombol,
Hallgatja egy komondor.
Azt gondolja magába',
hogy szebb az Õ nótája.
Rá is kezdi, vau-vau,
Fut a cica, nyau-nyau.
Ciróka maróka, mit foztél ? Kását.
Hova tetted ? A padkára. Megette a kiscicája.
Csigabiga, gyere ki,
ég a házad ideki.
Ha nem hiszed gyere ki,
majd meglátod ideki.
Csigabiga, gyere ki,
ég a házad ideki.
Kapsz tejet, vajat,
Holnapra is marad.
Csip-csip csóka,
Vakvarjúcska,
Add oda a szekeredet,
Nem adhatom oda,
Tyúkok ülnek rajta,
Hess, hess, hess!
Csip-csip csóka,
Vakvarjúcska,
Kéreti a szekerét,
Nem adhatom oda,
Tyúkok ülnek rajta,
Hess, pipi, fára,
Ángyom ablakára!
Csip-csip csóka,
Vakvarjúcska,
A madarak esznek,
Tyúkok verekesznek,
Hess, hess, hess!
Csip-csip csóka,
Vakvarjúcska.
Jó volt-e a
Kisfiúcska?
Ha jó volt a
Kisfiúcska,
Ne csípd meg ot,
Vakvarjúcska,
Hess, hess, hess!
Dirmeg, dörmög a medve,
nincsen neki jó kedve.
- Alhatnám, mert hideg van,
jobb most benn a barlangban
Dönci bácsi, me-e-e,
Van-e neki tehene?
Van bizony, fekete,
Mégis fehér a teje.
Egér, egér, kis egér,
Van-e fogad hófehér?
Adok neked csontfogat,
Adjál nekem vasfogat.
Egyszer egy erdoben,
Szarkák verekedtek,
Szarka Pál megtudta,
Fegyverét felfogta,
Dirr, durr, te vagy kint!
Gólya viszi a fiát, hol felveszi, hol leteszi,
viszi, viszi, itt leteszi, hopp !
Gyí, cocó, Újvárba,
János-napi vásárba,
Megmondjuk a kapitánynak,
Hogy vegyen be katonának,
Hopp!
Gyí, paci, paripa, nem messzi van Kanizsa,
odaérünk délre, libapecsenyére.
Gyí, te fakó, gyí, te szürke,
Gyí, két lovam, fussatok,
Gyorsan, gyorsan a faluba,
Ott kaptok majd abrakot.
Gyí, te szürke,
Gyí, te fakó,
Miskolcra,
Ugrass föl a
Kis polcra!
Ha én cica volnék,
Száz egeret fognék,
De én cica nem vagyok,
Egeret sem foghatok.
Harangoznak délre,
Kutyapecsenyére,
Nincs itthon a gazda,
Megeszi a macska.
Hóc, hóc, katona,
ketten ülünk egy lóra,
csikó viszi Gyulára,
a gyulai vásárra.
Hóc-hóc katona,
Ketten ülünk egy lóra,
Hárman meg a csikóra!
Höc, höc, katona, ketten ülünk a lóra.
Abrakot a csikónak, nagyot ugrik Lacónak.
Katicabogárka, zárd el a hideget,
szállj fel az égbe, ereszd ki a meleget.
Kerekecske, dombocska,
itt szalad a nyulacska.
Itt a nyoma, itt a nyoma,
itt meg van a csiklandója.
Beszélve: Kuc-kuc-kuc.
Kerekecske, gombocska,
Hová fut a nyulacska?
Erre van az utacska,
Ide fut a nyulacska!
Kerekecske, gombocska,
Hová fut a nyulacska?
Kert alá, laposba,
Onnan meg a lyukba, lyukba, lyukba!
Kerekecske, gombocska,
Hová fut a nyuszika?
Ide futott, itt megállt,
Egy karikát itt csinált,
Erre futott, erre be,
A kis baba kezébe!
Kerekecske, gombocska,
Volt egy kicsi dombocska,
Dombon állt egy házikó,
Házikóban ládikó,
Ládikón egy kerek tálca,
A tálcán meg öt pogácsa.
Arra járt az egérke,
Mind megette ebédre!
Kis kertemben uborka,
reá kapott a róka.
Várj meg, róka, megleslek,
Komáromba vitetlek!
Kot-kot, kotkodács,
mindennapra egy tojás.
Kukurikú, szól a kakas,
ki az ágyból, hajnal hasad,
már süti a nap a hasad.
Macska, macska,
csacska macska,
fürge, mint a
kishalacska.
Ide fut,
oda fut,
megpihenni
sose tud.
Peti, Kati
hû de nézi,
fusson, aki
utoléri!
Reggel van már, ragyogó,
fütyörészik a rigó.
Csirpi-csirip, csicsereg,
jó reggelt, kisgyerekek.
Nyúl, nyúl, nyomadék,
bárány, bücski,
üsd ki, hajtsd ki
innen, ebbol
ezt!
Süss fel, nap,
Fényes nap,
Kertek alatt
Kislibáim
Megfagynak.
Száz liba egy sorba,
mennek a nagy tóra.
Elõl megy a gúnár,
jaj, de begyesen jár.
Szebb a páva, mint a pulyka,
Rút, rút, rút!
Mert a pulyka maszatos,
A páva meg aranyos.
Ugráljunk, mint a verebek, rajta gyerekek !
Volt egy dongó, meg egy légy,
Tovább is van, mondjam még?
Igen!
Volt egy dongó, meg egy légy,
Tovább is van, mondjam még?
Igen!
Ha neked ez nem elég,
Öleld meg a kemencét!
4. Növényekkel kapcsolatos mondókák
Badacsonyi rózsafán
Két szál vesszõ
Szõtték, fonták,
Összeroppantották.
Ropp, ropp, ropp!
Tó vize, tó vize csupa nádszál,
Egy kacsa, két kacsa odacsászkál.
Sárban ezer kacsa bogarászik,
Reszket a tó vize, ki se látszik.
5. Testrészekkel kapcsolatos mondókák
Ádám, Éva, (orrát, állát)
Túrós csikmák, (jobb arcát, bal arcát)
Kapd be cigány, (orrát, állát)
Ham! (szájába adjuk)
Ez elment vadászni,
Ez meglotte,
Ez hazavitte,
Ez megsütötte,
Ez az icike-picike meg megette!
Édesanya fozött kását,
Ennek is adott,
Ennek is,
Ennek is,
Ennek is,
A legkisebbiknek nem jutott.
Ment…ment, ment…csingilingi!
A felnõtt megfogja a kicsi kezét; a mondóka második soránál behajlítja a gyermek hüvelykujját, a további soroknál pedig a többit is, kivéve a kisujját. Az utolsó sornál a felnott a saját mutatóujjával a gyermek karján vagy mellén "lépegetve" elindul az arc felé, s a mondóka befejezo szavára megfricskázza a kicsi orrát.
Hüvelykujjam almafa,
mutatóujjam megrázta,
középso ujjam felszedte,
gyurusujjam hazavitte
a kisujjam mind megette,
megfájdult a hasa tole!
Kere-kere gombocska,
Hová megy a nyulacska?
Erdobe, fák alá,
Teneked a hónod alá!
Lóg a lába lóga,
kinek nincsen dolga,
mert ha dolga volna,
a lába nem lógna.
Lóg a lába, lóg a,
nincsen semmi dolga,
mert ha dolga volna,
a lába nem lógna.
Pici szem, pici száj,
keretezi pici áll,
kupolája homlok.
Piros arc, piros száj
Áfonyaszín szembogár,
szempillai lombok.
Pont, pont,
vesszõcske,
készen van a
fejecske.
Kicsi nyaka,
nagy a hasa,
készen van a
török basa!
Tea, (homlokára)
Kávé, (állára)
Cukor, (jobb arcára)
Rum, (bal arcára)
Bumm! (tenyérrel enyhén orrba ütjük)
Volt egyszer egy ember, szakálla volt kender,
bükkfa a tarisznyája, égerfa a csizmája.
Közel volt a tenger, beleesett fejjel.
Kiapadt a tenger, s kimászott az ember.
Volt egyszer egy ember,
Szakálla volt kender.
Haja volt kóc,
Füle volt nyolc!
6. Idõjárással kapcsolatos mondókák
Bíbici Panna,
Rákezdi Vince,
Akit ér, akit ér,
Majd elviszi a nagy szél.
Esik az esõ, süt a nap,
Paprikajancsi mosogat.
Hát az öreg mit csinál?
Hasra fekszik, úgy pipál!
Fújja szél a fákat,
letöri az ágat, reccs.
Korán kelni, énekelni,
nincsen annál vígabb semmi.
Késõn kelõ jó barátom,
neked is csak ezt ajánlom.
Nem fúj már és nem havaz,
itt van itt van a tavasz!
Csip-csirip, csip-csirip,
Kikelet kivirít!
Azt mondják a cinegék,
itt a tavasz, nyitni kék.
Kék ibolya, gyöngyvirág,
csupa öröm a világ!
Tik-tak, tik-tak, jár az óra,
körbejár a mutatója,
azt hirdeti minden reggel,
ki korán kel, aranyat lel.
Angyal-kangyal, mikula,
nyolc dob meg egy pikula,
irgum-burgum, parafin,
Ince-pince, te vagy kinn!
Egy, megérett a meggy
Ketto, csipkebokor vesszo
Három, majd hazavárom
Négy, biz' oda nem mégy
öt, leesett aköd
Hat, hasad a pad
Hét, dörög az ég
Nyolc, üres a polc
Kilenc, kis Ferenc
Tíz, tiszta víz.
Ha nem tiszta, vidd vissza,
ott a szamár, megissza!
Egy - megérett a meggy,
Ketto - csipkebokor vesszo,
Három - te vagy az én párom,
Négy - megcsípett a légy,
Öt - érik a tök,
Hat - hasad a pad,
Hét - zsemlét süt a pék,
Nyolc - üres a polc,
Kilenc - kis Ferenc,
Tíz - tiszta víz,
Ha nem tiszta, vidd vissza,
A kis cica megissza.
Egy, - ösvényt küld a hegy.
Ketto, - nyerget küld a felho.
Három, - lendülsz fecskeszárnyon.
Négy, - szelek útján mégy.
Öt, - kaput nyit a köd.
Hat, - bebocsát a nap.
Hét, - fénybol szo mesét.
Nyolc, - visszalovagolsz.
Kilenc, - ide sietsz.
Tíz, - viszel engem is.
Egy, petty, libapetty,
Te rád jött a huszonegy!
Egyenlore, két kettore,
Három hatra, hat kilencre,
Fekete levesre, üss ki tízre,
Szaladj gyermek arra,
Mert megüt a labda!
Egy, ketto, három, négy
te kis cipo hová mégy
kip-kop kopogok,
találd ki, hogy ki vagyok ?
Egy, ketto, három, négy,
Te kis legény hová mégy?
Nem megyek én messzire,
Csak a falu végire.
Egy, ketto, három négy,
te kis leány, hová mégy?
Nem megyek én messzire,
csak az erdo szélire.
Egyedem begyedem Citrom Pál,
hat patkóval tulipán,
fényes szöggel szögelik,
nádpálcával kongatik,
kong-kong kívül belül vaskemence,
hátuljában sül a kecske,
aló mars... ki!
Etkem, betkem,
kergendõben,
szól a rigó
az erdõben,
csiri csál,
Szabó Pál,
Cseresznyével
töltött tál,
tüss ki,
menj ki,
te!
Ez elment vadászni,
ez meglotte,
ez hazavitte,
ez megsütötte,
ez az icike-picike mind megette.
kerekecske, gombocska,
itt szalad a nyulacska!
Hétfõn hentereg
Kedden kecmereg
Szerdán szendereg
Csütörtökön csak csücsül
Pénteken párnára dul
Szombaton szundit szorgosan
Vasárnap horkol hangosan.
Azért varrták a csízmát,
Hogy táncoljunk benne;
Ha rongyos is, ha foltos is,
Illik a tánc benne.
Hej, guci, galaguci,
Kiguba!
Án, tán, dó,
Zsófi, Kati, nó,
Akire jön tizenhárom,
Az lesz a fogó!
Búzavirág koszorú,
Ma senkise szomorú,
Találd el a nevemet,
Elfoglalom helyedet.
Ecc, pecc kimehetsz,
Holnapután bejöhetsz!
Cérnára, cinegére,
Ugorj cica az egérre, fuss!
8. Fõzéssel, étkezéssel kapcsolatos mondókák
Ángyom sütött rétest,
Nem adott belole,
Kivitte a kertbe,
Rózsás keszkenobe,
Feltette a fára,
Legények számára.
Cicuska, macuska, mit foztél, Katuska?
Kevertem babocskát, sütöttem pampuskát.
Ide raktam, oda raktam, utoljára jól bekaptam.
Hamm, hamm.
Fánk, fánk, sül a fánk,
süti, süti Anyukánk,
Fánikának, Sárikának,
Katinkának, Marcikának.
Gyerekek, gyerekek, szeretik a perecet,
sósat, sósat, jó ropogósat!
Aki vesz, annak lesz, aki nem vesz, éhes lesz.
Gyékén-gyákán,
gyün Gyuri bátyám,
tököt visz a hátán,
hogyha nehéz - leteszi,
hogyha éhes - megeszi
Hátamon a zsákom, zsákomban a mákom.
Kilyukadt a zsákom, kihullott a mákom.
Aki szánja károm, szedje fel a mákom!
Kis Kati fozi kásáját.
Keveri, keveri,
Mindig jobbra keveri.
Keveri, keveri,
Mindig balra keveri.
Lementem pincébe vajat csipegetni.
Utánam jött édesanyám pofon veregetni.
Nád közé bújtam, nádi sípot fújtam.
Az én sípom így szólt:
Dí-dá-dú!
Te vagy az a nagy szájú!
Ni-ni, nézd csak a Samut!
Az asztalnál elaludt!
Tátva maradt a szája,
leesett a villája.
Ejnye-bejnye, de nagy kár,
nem ehetik levest mar.
Lefektetik az agyba,
Alázatos szolgája!
Töröm,.töröm a mákot, sütök neked kalácsot.
Ica tolla, motolla, ülj csendesen................... !
(a gyermek neve)
Angyal-kangyal, mikula,
nyolc dob meg egy pikula,
irgum-burgum, parafin,
Ince-pince, te vagy kinn!
Apacuka, fundaluka,
Fundakávé, kamanduka,
Abcug, fundaluk,
Funda kávé kamanduk.
Áspis, kerekes,
Úti füves, leveles,
Bíbola, bíbola,
Pacs, pacs, pacs
Csiteri, csütöri
csütörtök,
dinnyét lopott az
ördög.
Bugyogójába eldugta,
nem fért be a pokolba.
Öreg pásztor elfogta,
móresre tanította.
Ekete-pekete
Cukote-pé
Ábel-bábel dominé
csiszi á
csiszi bé
csiszi-csuszi pompodé.
Ecem, pecem pompodáré
Sárgarépa kacincáré.
Cérnára, cinegére,
Hess ki madár a mezore.
Álé, álé, álé pukk!
Egyedem, begyedem, dínom-dánom,
Csörgo-börgo bikkfa járom,
Szolo, rigó, kerek erdo,
Mondván mondtam a medvének,
Építsen egy kofalat.
Kon, kon, kongatom,
Rézpálcámmal kongatom,
Nyúl, nyúl, nyuladék,
Bárány büccs ki, hajtsd ki innen ebbol ezt.
Egyedem, begyedem, tengertánc,
Hajdú sógor, mit kívánsz?
Nem kívánok egyebet,
Csak egy falat kenyeret.
Szíl, szál, szalmaszál,
Ecki, becki, tengerecki Pál.
Egyedem, begyedem, vaskampó,
Alatta volt Kisjankó.
Egyet gondolt magába'
Elszaladt a világba.
Egy utcába' volt egy bolt,
Abba' mindenféle volt,
Toll, penna, papíros,
Neked milyen színu most,
Azt is mondd meg te is most.
Neked van-e pirosod?
Azt is mondd meg te is most!
Egyszer volt egy kemence, belebújt a kis Bence.
Kormos volt a kemence, fekete lett a kis Bence.
Ránézett a mamája, nem ismert a fiára.
Becsukta a kemencét, jól elverte kis Bencét.
Egyszer volt egy ember,
szakálla volt kender.
Bikkfa tarisznyája,
égerfa csizmája.
Közel volt a tenger,
beleesett fejjel,
kiapadt a tenger,
kimászott az ember.
Esik az esõ, csöpörög, paprikajancsi nyöszörög.
Hát az öreg mit csinál? Hasra fekszik úgy pipál.
Esik az esõ, süt a nap,
Paprikajancsi mosogat.
Hát az öreg mit csinál?
Hasra fekszik, úgy pipál!
Hátamon a zsákom,
zsákomban a mákom,
mákom közt a rákom,
kirágta a zsákom,
kihullott a mákom,
megszökött a rákom.
Aki szánja károm,
szedje fel a mákom!
Hej, Gyula, Gyula, Gyula,
Szól a duda, duda, duda,
Pest, Buda, Buda, Buda,
Pattogatott kukorica
Húzz, húzz engemet,
Én is húzlak tégedet,
Amelyikünk leesik,
Az lesz a legkisebbik.
Péter csízmája,
Samu nadrágja,
Tetûk fickándoznak benne,
Bolhák ugrándoznak benne.
"A mondókák óvodai tanítását nagyon fontosnak tartjuk. Zenei értékük a gyermekdaléval egyenlõ és óvodai szerepük is ugyanolyan jelentõs. A legújabb kutatások szerint a mondókákat, kiolvasókat is éneklik, csak azért nem jegyezték le hangjegyekkel, mert a gyûjtõk vagy nem tartották fontosnak a dallam rögzítését vagy nem tudtak kottát írni….
A pontos hangzóejtés, valamint a folyamatos lüktetés elõsegíti a beszéd fejlõdését, a szép kiejtést és a jól hangsúlyozott folyamatos beszéd technikájának elsajátítását."
/Forrai Katalin: Ének az óvodában/
A tudósok és politikusok szerint a Föld legnagyobb környezeti problémája az üvegházhatás erősödése. Az ipari termelés robbanásszerű fejlődésével kialakult óriási gyárak, üzemek kéményei, az autók és más gépjárművek kipufogócsövei annyi mérgező anyagot juttatnak a levegőbe, hogy azok komolyan veszélyezteti bolygónk természeti egyensúlyát.
Mi is tulajdonképpen az üvegházhatás? Amint neve is mutatja, a földi légkör hő-visszatartó tulajdonságát jelenti, ami egyik fontos tényezője annak, hogy bolygónk nem hideg pusztaság. Hasonló módon működik, mint a fóliasátrak vagy a melegházak. A Nap által sugárzott energia nagy része nem jut át a légkörön (visszaverődik a világűrbe), másik hányadát maga a légkör nyeli el, de ami eljut a Földre, az ott elnyelődve hőenergiává alakul át. A Föld felszíne pedig ezt a hőt sugározza vissza a légkörbe, ezáltal melegítve annak alsó rétegeit. A felszín hosszú hullámú sugarakat is kibocsát, amelynek legnagyobb részét a levegő vízgőz- és széndioxid-tartalma elnyeli, hővé alakítja és visszasugározza a Föld felé. Ez a rendszer tartja melegen a bolygónkat, ami nagyon fontos és kellemes dolog.
A probléma ott kezdődött, hogy a modern kor embere leírhatatlan mennyiségben kezdett fosszilis eredetű (szén, kőolaj, földgáz) energiahordozókat elégetni, egyre növekvő igényei kielégítésére. Ezzel drasztikusan növelve a levegő szén-dioxid, dinitrogén-oxid, metán, halogén és egyéb üvegházhatású gáz tartalmát. Ezeknek a gázoknak a levegőben található koncentrációja évről - évre nő, fokozva ezzel a földi légkör üvegházhatását, ami globális felmelegedéshez, éghajlatváltozáshoz vezethet. Ennek mértékéről és hatásairól nincs egyetértés a tudósok körében. Tény, hogy a Föld történetében többször is bekövetkezett éghajlatváltozás. Gondoljunk a jégkorszakokra és az azokat követő felmelegedésekre. Ugyanakkor nem szabad legyinteni a téma kapcsán, mivel az is bizonyos, hogy nem lehet büntetlenül sok milliárd tonnányi szennyező anyagot a légkörbe juttatni. Az Amerikai Űrkutatási Hivatal (NASA) műholdjai felvételeket készítettek a Földről. Riasztó kép tárult a kutatók szeme elé. Az északi féltekén négy-öt kilométeres magasságban szinte összefüggő, a korábbinál magasabb koncentrációjú szén-dioxid felhő alakult ki.
Nehéz dolga van a tudósoknak, mert a légkör és az időjárás változásai rendkívül bonyolult kölcsönhatásban állnak az óceánokkal, a sarkok jégsapkáival.
A jelenlegi tendenciák alapján úgy becsülik, hogy a légszennyezés miatt az elkövetkező ötven-száz évben akár 5 Co-al emelkedhet a Föld átlaghőmérséklete. Ez a várható hőmérsékletváltozás kb. akkora, mint amennyi a jégkorszaktól mostanáig következett be. Nehéz megállapítani, hogy egyes helyeken mekkora és milyen irányú lesz a hőmérsékletváltozás. Néhány helyen hőmérséklet-csökkenés is bekövetkezhet. A legnagyobb aggodalmat a sarkokon tapasztalható hőmérséklet-növekedés váltja ki. Ha a globális felmelegedés mértéke akkora lesz, hogy a sarki jégpáncélok olvadni kezdenek, az a tengerszint emelkedéséhez fog vezetni. Ez több milliárd ember lakóhelyét veszélyezteti, mivel a Föld népességének háromnegyede tengerparton, vagy annak közelében él Elképzelhető, hogy az üvegházhatás hatására szakadt le a közelmúltban az Antarktiszról egy több ezer négyzetkilométernyi nagyságú jégtábla.
Az üvegházhatás erősödése maga után vonhatja azt is, hogy szélsőségessé válik az éghajlat, ezért gyakrabban következhetnek be pusztító természeti katasztrófák. Az El Nino természeti jelenségét - ami pusztító hurrikánokkal és szökőárakkal járt együtt -, sokan a globális felmelegedés számlájára írják.
Egyes területeket árvíz, másokat tartós aszály fenyeget, eltolódhatnak az éghajlati sávok. A tengerszint-emelkedés, az aszály és más tényezők hatására emberek milliói kerekedhetnek fel, hogy lakóhelyet változtassanak. Ez a legújabb kori, soha nem látott méretű népvándorlás világméretű konfliktusokat okozhat.
Az emberiségnek komoly önvizsgálatot kell tartania, nem elég a környezetszennyezés csökkentéséhez a kormányok közötti megállapodás. Teljes körű szemléletváltásra van szükség, hiszen olyan dolgot veszíthetünk el, ami pótolhatatlan. Az emberek a légkörre úgy tekintenek, mint egy állandóan megújuló természeti forrásra, de még inkább sehogy sem tekintenek rá, egyszerűen nem veszik észre, pedig a hiánya.
A légkör szennyezésének - sok más súlyos következmény mellett - köszönhető az ózonlyuk néven ismertté vált jelenség. A légkör felső rétegében egy vékony ózonréteg található, ami megszűri a világűrből érkező, a Nap által kibocsátott, ibolyántúli (UV-B) sugárzást, ami túlzott mértékben minden élőlény egészségére káros hatással van. A tudósok a '70-es években észlelték először, hogy a légkör ózonrétege vékonyodik. Elkezdték vizsgálni, mi lehet az oka ennek, és hamar rájöttek, hogy a jelenség összefüggésbe hozható az ember gyártotta kémiai anyagokkal.
 |
A tudósok a '70-es években észlelték először, hogy a légkör ózonrétege vékonyodik. Elkezdték vizsgálni, mi lehet az oka ennek, és hamar rájöttek, hogy a kiváltó ok összefüggésbe hozható az ember gyártotta kémiai anyagokkal. A hűtőberendezésekhez, kozmetikai és háztartási spray-k hajtógázához, neoncsövekhez használt gázokról van szó. Ezek különféle klór és brómvegyületek, amelyek a levegőbe, majd onnan a sztratoszférába jutva megbontják az ózonmolekulákat. A tavasszal felerősödő napsugárzás hatására a sarkvidék feletti jeges felhőkben található a jégszemcsékhez tapadó klór- és brómvegyületek és az ózon reakcióba lépnek egymással, ezzel elpusztítva azt. A jelenség minden évben kb. 4 hónapig tart. Ehhez a folyamathoz rendkívül hideg körülményekre, - 80 C alatti hőmérsékletre van szükség. Az üvegházhatás - bármily furcsa - felgyorsítja az ózonpajzs ritkulását, ugyanis az éghajlatváltozással járó, a légkör alsó rétegeiben tapasztalható felmelegedés a sztratoszférában lehűlést eredményez.
 |
Eleinte csak az Antarktisz felett alakult ki az ózonlyuk, mivel ott a legalacsonyabb Földünkön a hőmérséklet, de a 1990-es évek közepén az Északi sarknál is észlelték az ózonpajzs vékonyodását. Mondhatnánk azt, hogy ez messze van tőlünk, de a már említett éghajlatváltozás miatt a magas légköri örvénylés határának kitolódása következtében egyre nagyobbak az érintett területek. Európa bizonyos részei fölött eddig soha nem tapasztalt mértékű az ózonritkulás, ezért az UV-B sugárzás is tetemesen felerősödött. 1996. februárjában 37%-kal csökkent az ózonréteg vastagsága. Az európai rekordot, 47%-os ózonritkulást Nagy-Britannia fölött mérték. Ez azt jelenti, hogy az UV-B sugárzás erőssége ott szinte a duplájára nőtt. Ennek az emberre és más élőlényekre is komoly hatása van. Az ilyen erősségű UV-B sugárzás könnyen okoz bőrrákot, bőrbetegségeket és káros hatással van a szemre is. A növényeknél növekedési rendellenességekhez vezethet és számos, ma még nem ismert következménye lehet az élővilágra.
Az ózonlyuk a tenger világát is veszélyezteti. A tavaszi, felerősödő UV-B sugárzás ugyanis hatással van a planktonok és a puhatestűek fejlődésére és szaporodására. Ez a hatás továbbterjedhet a táplálkozási lánc mind magasabb szintjeire. Mivel planktonok a tengeri élet alapjai: táplálékai a tengeri rákoknak, amelyeket a halak és a tengeri emlősök fogyasztanak. Planktonnal táplálkozik a Föld legnagyobb élőlénye, a bálna is. A déli félteke óceánjaiban, tengereiben az ózonréteg vékonyodása miatt 10%-kal csökkent ezeknek az egyszerű élőlényeknek a mennyisége, és a szaporodási rendellenességek következtében a veszteség még ennél is nagyobb lehet. Ennek hosszú távú hatása beláthatatlan károkat okozhat.
Amíg a magasban az ózon ritkulása jelent veszélyt, addig a földfelszín közelében a légkör ózontartalmának növekedése okoz gondot. Az ember ipari tevékenysége által a levegőbe jutott nitrogén-oxidból és hidro-karbonokból napfény hatására ózon keletkezik és ennek feldúsulása, a nagyvárosokra jellemző szmog más összetevőivel együtt jelentősen növeli az asztmás megbetegedések gyakoriságát.
Bár az illetékesek már 1987-ben megkötött montreali egyezményben arról döntöttek, hogy fokozatosan megszűntetik az ózonpajzsra káros anyagok használatát, sajnos ezek a mérgek nagyon lassan tűnnek el a környezetből. Ráadásul hatásukat fokozza a sztratoszférában észlelt hőmérsékletcsökke
Bolygónk életterének jelentős gondja a savas esők és a felszíni környezet egyre erősödő savasodása. Régen az emberek összegyűjtötték az esővizet ivóvízként, mosásra, főzésre, öntözésre, állataik itatására használva az égi áldást. Ma már ez elképzelhetetlen, az esővíz is belépett az egészségre ártalmas anyagok népes táborába. Aki nem akar korán megkopaszodni, annak manapság nem tanácsos sűrűn megáznia az esőben.
 |
A savas esők megjelenése, az összes környezeti ártalommal együtt, az emberek ipari tevékenységének tudható be. Az ipari forradalomtól kezdve, azaz a XVIII. század közepétől a rohamosan fejlődő technika segítségével kialakultak a különféle iparágak és velük együtt az ipari környezetszennyezés. A gépek működtetéséhez kezdetben a gőz energiáját használták, a gőzgépek pedig rengeteg szén elégetését kívánták. A gyárak, és üzemek ontották magukból a füstöt a légkörbe. A légszennyezés addig soha nem látott mértékű lett, és a fejlődéssel párhuzamosan csak fokozódott.
A légszennyezés Nagy-Britanniában régóta napirenden van. Amikor Elenaor királynő 1257-ben meglátogatta a notthingami kastélyt, a kellemetlen szagú, szénfüsttel teli levegő miatt inkább átköltözött egy szomszédos kastélyba. Már a XIII - XIV. században számos kísérletet tettek arra, hogy szabályozzák a szén égetését és a szabályok megsértőit megbüntessék, de ezek a törekvések évszázadokon keresztül sikertelenek maradtak. Ezt mutatja 1659-ből egy kortárs feljegyzése, amiben Londont "olyan füstfelhő borítja, amely a Földet a pokollal teszi hasonlatossá". Ezt száz évvel az ipari forradalom kezdete előtt vetették papírra!
 Elhullott állatok Bhpoalban |
A legtöbb szennyező anyagot korunkban a légtérbe bocsátják ki, elsősorban gázokat és aeroszolokat, továbbá folyadékok gőzeit. A kibocsátott gázok között vannak különféle betegségek előidézői, az üvegházhatás fokozását elősegítők, ózoncsökkentők, savas esőt okozók és katasztrófáknál a levegőbe kerülő mérgek Egy szörnyű példa erre: 1984-ben, India Bophal nevű városa melletti üzemben egy szelep felmondta a szolgálatot. Negyvenöt tonna metil-izocianát került a levegőbe. Háromezer ember azonnal meghalt, további 500 ezer pedig egész életében magán viselte a katasztrófa utóhatásait.
A legnagyobb légszennyező az energetika, a szén- és olajtüzelésű erőművek. A fosszilis tüzelőanyagok (szén, kőolaj, földgáz) gyors elégetésekor keletkező szén-dioxid mellett a tüzelőberendezések füstgázaiban kén-dioxid, nitrogén-oxidok és szilárd részecskék (korom, pernye, olajkoksz stb.) kerülnek a légkörbe. A másik jelentős szennyezőforrás az autók, gépek, belső égésű motorok kipufogó-gázai, például a szén-monoxid (ami nagy mennyiségben belélegezve halálos méreg) és nitrogén-oxid, de az ólomszennyezésért is a benzinmotorok a felelősek.
 |
A légkörbe került szennyező anyagok sorsa a méretüktől függ. A nagy szemcsék a gravitáció hatására fokozatosan leülepednek, és nem jutnak messzire a kibocsátás helyétől. A csapadék is kimossa a levegőből a szennyező részecskéket. Ha ezek savgőzök, savmaradékok, alacsony pH értékű (kémhatású) anyagok - ilyen például: a kén-dioxid és a nitrogén-dioxid -, akkor savas eső keletkezik. A kibocsátás helyétől akár több száz, vagy több ezer kilométerre is kialakulhat savas eső. Ezért hiába építenek nagyon magas kéményeket a füstgáz elvezetésére, ezzel csak azt érik el, hogy exportálják a szennyezést. Az erősen iparosodott vidékeken az esők 4,5 pH körüli átlagos savasságúak, a természeti körülményekre az 5,4-6,0 pH érték a jellemző, de mértek már az ecetet és a citromlevet túlhaladó savasságú (2,2 - 3,0 pH értékű) esőt is.
A légszennyezéssel, a légkör is a földfelszín savasodásával járó veszélyek listája meglehetősen hosszú és valószínűleg nem is ismerjük pontosan. Azonban bizonyos, hogy gazdasági és közegészségügyi szempontból riasztó tételek szerepelnek benne. A teljesség igénye nélkül: a légzőszervi és szemészeti megbetegedések gyakoriságának jelentős növekedése; a talajok termőképességének erőteljes csökkenése; az erdők megbetegedése; az épületek
és szobrok korróziója.
|
A savas esők megjelenése, az összes környezeti ártalommal együtt, az emberek ipari tevékenységének tudható be. Az ipari forradalomtól kezdve, azaz a XVIII. század közepétől a rohamosan fejlődő technika segítségével kialakultak a különféle iparágak és velük együtt az ipari környezetszennyezés. A gépek működtetéséhez kezdetben a gőz energiáját használták, a gőzgépek pedig rengeteg szén elégetését kívánták. A gyárak, és üzemek ontották magukból a füstöt a légkörbe. A légszennyezés addig soha nem látott mértékű lett, és a fejlődéssel párhuzamosan csak fokozódott.
A légszennyezés Nagy-Britanniában régóta napirenden van. Amikor Elenaor királynő 1257-ben meglátogatta a notthingami kastélyt, a kellemetlen szagú, szénfüsttel teli levegő miatt inkább átköltözött egy szomszédos kastélyba. Már a XIII - XIV. században számos kísérletet tettek arra, hogy szabályozzák a szén égetését és a szabályok megsértőit megbüntessék, de ezek a törekvések évszázadokon keresztül sikertelenek maradtak. Ezt mutatja 1659-ből egy kortárs feljegyzése, amiben Londont "olyan füstfelhő borítja, amely a Földet a pokollal teszi hasonlatossá". Ezt száz évvel az ipari forradalom kezdete előtt vetették papírra!
| Elhullott állatok Bhpoalban |
A legtöbb szennyező anyagot korunkban a légtérbe bocsátják ki, elsősorban gázokat és aeroszolokat, továbbá folyadékok gőzeit. A kibocsátott gázok között vannak különféle betegségek előidézői, az üvegházhatás fokozását elősegítők, ózoncsökkentők, savas esőt okozók és katasztrófáknál a levegőbe kerülő mérgek Egy szörnyű példa erre: 1984-ben, India Bophal nevű városa melletti üzemben egy szelep felmondta a szolgálatot. Negyvenöt tonna metil-izocianát került a levegőbe. Háromezer ember azonnal meghalt, további 500 ezer pedig egész életében magán viselte a katasztrófa utóhatásait.
A legnagyobb légszennyező az energetika, a szén- és olajtüzelésű erőművek. A fosszilis tüzelőanyagok (szén, kőolaj, földgáz) gyors elégetésekor keletkező szén-dioxid mellett a tüzelőberendezések füstgázaiban kén-dioxid, nitrogén-oxidok és szilárd részecskék (korom, pernye, olajkoksz stb.) kerülnek a légkörbe. A másik jelentős szennyezőforrás az autók, gépek, belső égésű motorok kipufogó-gázai, például a szén-monoxid (ami nagy mennyiségben belélegezve halálos méreg) és nitrogén-oxid, de az ólomszennyezésért is a benzinmotorok a felelősek.
|
A légkörbe került szennyező anyagok sorsa a méretüktől függ. A nagy szemcsék a gravitáció hatására fokozatosan leülepednek, és nem jutnak messzire a kibocsátás helyétől. A csapadék is kimossa a levegőből a szennyező részecskéket. Ha ezek savgőzök, savmaradékok, alacsony pH értékű (kémhatású) anyagok - ilyen például: a kén-dioxid és a nitrogén-dioxid -, akkor savas eső keletkezik. A kibocsátás helyétől akár több száz, vagy több ezer kilométerre is kialakulhat savas eső. Ezért hiába építenek nagyon magas kéményeket a füstgáz elvezetésére, ezzel csak azt érik el, hogy exportálják a szennyezést. Az erősen iparosodott vidékeken az esők 4,5 pH körüli átlagos savasságúak, a természeti körülményekre az 5,4-6,0 pH érték a jellemző, de mértek már az ecetet és a citromlevet túlhaladó savasságú (2,2 - 3,0 pH értékű) esőt is.
A légszennyezéssel, a légkör is a földfelszín savasodásával járó veszélyek listája meglehetősen hosszú és valószínűleg nem is ismerjük pontosan. Azonban bizonyos, hogy gazdasági és közegészségügyi szempontból riasztó tételek szerepelnek benne. A teljesség igénye nélkül: a légzőszervi és szemészeti megbetegedések gyakoriságának jelentős növekedése; a talajok termőképességének erőteljes csökkenése; az erdők megbetegedése; az épületek és szobrok korróziója.
Az autózás jelentősen megkönnyíti életünket, a gépjárművek elterjedése azonban magával hozta a légszennyezés fokozódását. A kőolajtermékek elégetésével működő motorok sokféle mérgezőanyagot juttatnak a levegőbe. A sűrűn lakott nagyvárosok lakóinak egészségét veszélyezteti leginkább kipufogókból eredő szennyezés.
 |
Több mint száz éve könnyíti az emberek közlekedését az autó. A mai kor embere számára állítólag nélkülözhetetlen közlekedési eszköz valóban jelentősen hozzájárult a távolságok lecsökkentéséhez. A modern, jól kiépített autópályákon száguldva néhány óra alatt óriási távolságokat lehet megtenni. A kényelemnek viszont ára van. Egyrészt az autó tulajdonosa fizet az üzemanyagért, másrészt van ennek a közlekedési formának egy mindenki számára drágán megfizetendő oldala, a kipufogógázok okozta légszennyezés. A személyautók és egyéb gépjárművek a kőolajból előállított különféle üzemanyagok (benzin, dízelolaj, kerozin) elégetéséből nyert energiával üzemelnek. Mint minden anyag égésének, a benzinnek és társainak van égésterméke. Ezt az égésterméket a kipufogókon keresztül a levegőbe juttatják a gépjárművek.
 |
A környezetszennyezésnek ez a formája elsősorban a nagyvárosokban élő embereket sújtja. A kipufogócsöveken kén-, nitrogén- és szén-dioxid, tökéletlenül elégetett szénhidrogének, ólom és korom áramlik elképzelhetetlen mennyiségben a légkörbe. A magas házak szűk utcái akadályozzák a levegő szabad áramlását, ezért sok helyen ezek a gázok nagy koncentrációban vannak jelen a levegőben, amelyek ilyen mennyiségben mérgező hatásúak. Légzőszervi, keringési és nyálkahártya-betegségeket okoznak. A kén és a nitrogén oxidjai a napsugárzás révén ózont hoznak létre, ami izgatja a szemet, a bőrt és az emberi szervezet védelmét ellátó immunrendszerre is zavaró hatással van.
A levegő kén-dioxid tartalmát tekintve Budapest a világ legszennyezettebb városai közé tartozik (4,34 mg/köbméter) a nitrogén-oxid tartalom pedig a Los Angeleséihez hasonlítható. A városok levegőjenek ilyenformán történő szennyezése az idős embereket és a gyerekeket érinti a leginkább. Különösen veszélyeztettek a gyermekkocsiban lévő kicsik, mivel a légszennyezés abban a magasságban a legkoncentráltabb, amiben ők vannak. A fejlődés, az életszínvonal növekedése következtében egyre több ember engedheti meg magának az autózás luxusát, tehát az autót minél több embernek és levegőszennyezést mindannyiunknak esete áll fenn.
 |
Eme civilizációs csapás elleni küzdelem már elkezdődött. A katalizátoros járművek üzemanyaga az ólommentes benzin, mivel a katalizátor használata miatt csökken az oxidok, valamint a tökéletlen égésből eredő gázok kibocsátása, ez környezetbarát megoldásnak tekinthető. Ma már csak katalizátorral felszerelt kocsikat lehet eladni, a kétütemű járművek kiszorulása a forgalomból is örvendetes fejlemény ez ügyben. A nagy olajtársaságok hatalmas kutatásokba kezdtek, hogy egyre környezetkímélőbb üzemanyagokat fejlesszenek ki.
Fontos a településeket elkerülő utak építése, mivel a nagy átmenő forgalom, főleg a kamionok, teherautók révén jelentősen szennyezik a falvak, városok levegőjét. Az államnak támogatnia, szorgalmaznia kellene a városi tömegközlekedés és a vasút fejlesztését, hogy minél több ember hagyja otthon autóját, és kevesebb kamion legyen az utakon. Ezzel csökkentve az életünket megmérgező, üvegházhatású kipufogógázok mennyiségét a levegőnkben.
PortálAz üvegházhatást okozó gázok visszaszorítására immár több nemzetközi egyezmény létezik, ám úgy tűnik, hogy ezeket az előírásokat is ki lehet játszani. A kibocsátó országok közül a gazdagabbaknak ugyanis lehetősége van a csökkentés megvásárlására szegényebb országoktól. A légszennyezés-kereskedelem lassan 30 éves múltra tekint vissza és nem jelent igazi megoldást a problémára.
 |
A johannesburgi konferencián az egyik legfontosabb témát a globális klímaváltozás adta. Ennek kapcsán egyre többet hallani az úgynevezett szennyezés-kereskedelemről, angol kifejezéssel élve az emission trading-ről. Ez azt jelenti, hogy a csökkentési egységekkel kereskednek egymás között cégek, sőt nemzetközi szinten államok is.
 |
A légszennyezési jogokkal való kereskedelemnek már történelmi előzményei vannak az USA-ban. 1976-ig az volt a szabály, hogy a lakosság védelme miatt a települések közvetlen közelében nem lehet új légszennyező forrást építeni, ha ezzel a légszennyező anyagok összkibocsátása egy bizonyos határérték fölé kerül. Történt, hogy Los Angeles mellett egy nagy olajcég finomítót akart építeni, ami egyrészt nagy beruházást, munkalehetőséget, másrészt komoly szennyezőforrást is jelentett. A környezetvédelmi hatóság úgy oldotta meg a problémát, hogy átfogalmazták a szennyezőforrás fogalmát.
Ez az új szabályozás lett a légszennyezés-kereskedelem alapja. A rendszer igen ésszerűen működik. Ha valamelyik cég új üzemet akar létesíteni és ennek a légszennyezés az akadálya, akkor egy másik cégtől vásárolhat kvótát. Ezt úgy kell elképzelni, hogy az adott cég mondjuk 10000 tonna szennyezőanyag kibocsátást akar engedélyeztetni, és rá tud venni egy másik céget, hogy ennyivel csökkentse saját kibocsátását, akkor ő nem számít új szennyező forrásnak. Hogy milyen módon rendezik le egymás között a cégek a tranzakciót, az nem fontos, ez történhet olyan módon, hogy a nagy felvásárolja a kisebbet, esetleg füstgáztisztító berendezést finanszíroz a számára. A lényeg az, hogy végeredményben csökkenjen a légszennyezés vagy legalább ne nőjön tovább. Ezt a szabályozást 1977-ben léptették életbe, azóta ez dollár milliárdokat megmozgató üzletággá nőtte ki magát az USA-ban.
 |
A Kiotói egyezmény életbe lépése óta nemzetközi szinten is folyik a kereskedelem a légszennyező és az üvegházhatást okozó gázokkal. Ez a gyakorlatban a következőképpen néz ki. Egy szegényebb ország például, amely ugyanúgy, mint a többi állam 6 százalékos kibocsátás csökkentést vállalt magára a kiotói jegyzőkönyvben, az elmaradott gazdaság és ipar miatt 40 százalékkal kevesebb szennyező anyagot bocsát ki, mint korábban. A fennmaradó 34 százalékot egy gazdagabb ország, mint az Egyesült Államok, megvásárolhatja, így azt saját csökkentéseként mutathatja be.
Ez bizonyos szempontból jó is, meg rossz is. Azért jó, mert a cégek, vállalatok így érdekeltek a környezetvédelmi fejlesztésekben, a megspórolt szennyezést jó pénzen tovább tudja adni. Rossznak pedig azért mondható a jelenlegi gyakorlat, mert a környezetszennyezés ezzel burkoltan továbbra is fenn áll. A csökkentés megvétele és ennek saját csökkentésként való kezelése végeredményben növeli az üvegházhatást, mert emiatt nem kell végrehajtania a vásárló országnak a számára előírt csökkentés egy részét.
 |
Az igazi probléma az, hogy az üvegházhatásért igazán felelős szén-dioxid csökkentése nem fog megvalósulni. A sokat emlegetett Kiotói egyezményben ugyan megállapodtak a részt vevő országok az átlagosan 5,2 százalékos csökkentésben, csakhogy ennek legalább a tízszeresére lenne szükség. Ráadásul a szén-dioxiddal is kereskednek az államok. Ami az orosz-amerikai seftelésben azt jelenti, hogy Oroszország esetében külső körülmények, a gazdasági okok miatt csökken a kibocsátás, így az mindenképp megtörténik. Az amerikai csökkentés azonban nem történik meg, ezért a kereskedelem tovább növeli a káros gáz kibocsátását. Lényegében nem a csökkentést veszik, hanem saját szennyezésüket adják tovább.
|
| Forrás: Forrás: Larousse - a természet enciklopédiája |
 |
| Forrás: ENSZ - A világ helyzete 2002-ben |
 |
| Forrás: Larousse - a természet enciklopédiája |
 |
| Forrás: Forrás: Larousse - a természet enciklopédiája |
 |
| Forrás: WWF - Living Planet, Report 2002 |
 |
| Forrás: Forrás: Larousse - a természet enciklopédiája |
ater-2007 1.ppscsendescsodak.pps
